Ejze Mazal!

Tegnap Karmielben igyekeztem mindent elintézni, reggel korán elmentem laborvizsgálatra, aztán a Miszrád Klitába (innen kapjuk az összes támogatást) ahol elmondták, hogy ha elköltözünk, először be kell mennem a Miszrád Hapnimba (okmányiroda) Tel-Avivba majd ha már benne van a címem a személyimben, mehetek a Tel-Aviv-i Miszrád Klitába, ahonnan talán még valami támogatást kapok, a sal klita lejárta után is, ha nem dolgozom, bár ez csak max. jelképes összeg lesz. Én - bár mindenki nagyon pesszimista ez ügyben – még abban is reménykedem hogy hátha segítenek valami munkát keresni. Aztán bementem a Bezeq-be (itteni internet szolgáltató), hogy lemondjam a Karmiel-i nettünket, de ezt sajna nem sikerült, mert a Balázs nevén van, és csak ő teheti meg, és egyébként is csak telefonon lehet majd bementem a bankba a csekkfüzetért, hazamentem, főztem egy húslevest, hogy ha pénteken a Balázs hazajön végre egyen valamit, (mert a stressztől, napok óta nem igazán eszik, és valahogy a közeli kajáldákban sehol nincs leves), játszottam a cicókkal, és délután vissza indultam Tel-Avivba.

Ma csodálatos napom volt, reggel egy kis kávézóban a Balázs munkahelye mellett ittam egy finom kapucsínót ettem egy csodás croissant  felhívtam egy két szállító céget, de nem találtam senkit végül, szóval most ez még folyamatban van, ami vicces, így, hogy 3 nap múlva költözünk. Közben hívott „O”. („A”. férje), hogy mégis el tud velünk jönni, és fényképezzem le neki a csekkünket, hogy, rá van e írva valami, ami most már kötelező elemnek kell lennie, nyilván nem volt rajta. Mivel Balázzsal megbeszéltük, hogy együtt ebédelünk, a maradék 2 órában elmentem sétálgatni. T találkoztam jó pár magyarral közben, mármint nem beszéltem velük, csak hallottam hogy magyarul beszélgetnek, jó sok magyar van itt, ami valahogy olyan megnyugtató érzés, otthonos. Aztán leültem egy padra olvasgatni egy kis utcában a piac mellett, ahol egy hangos kis család telepedett mellém, majd nagy átéléssel énekeltek egy pici gyereknek, hogy egyen – a dal k.b. Úgy hangzott, hogy enni akarok, enni akarok sallallalala. Vissza indultam „löncsre” Balázshoz, majd útközben a buszról leszállva egy nagyon aranyos, idősebb pár állt meg mellettem a zebránál, és a nő először héberül, mondta, hogy mennyire tetszik neki a szandálom, kényelmes e, és hol vettem, mi a márkája, majd kérdezte honnan jöttem, és mikor kiderült, hogy nemrég aliyáztunk, mondta, hogy ők 12 éve élnek itt, és Kaliforniából jöttek, és ha Haifán járok, feltétlen látogassam meg őket. És gyorsan megadta az összes elérhetőségét, komolyan hihetetlen ez az Ország! Az ebéd után lementem a tengerpartra olvasgatni, annyira finom volt az idő, meleg, de hűvös szél fújt ennél jobb nincs is! Majd Balázs hívott, hogy végzett, és menni kell a találkozóra, a leendő lakásunkra, hogy leadjuk a csekkeket (12 hónapra előre). Közben hívott „O”. („A”. férje), hogy találkozzunk fél órával előbb, hogy kitöltsük a csekkeket. Útközben, megint találkoztunk egy magyar nővel, aki minket szólított, meg, hogy jól hall e, vagy csak megzavarodott, nagyon aranyos volt. A ház előtti padon vártuk segítőinket, majd szorgosan írtuk a csekkeket, közben jött arra járt „O” egy ismerőse, nagyon meg is örültek egymásnak, majd ő ment tovább, mi körmöltünk tovább, mikor hívott Mose – az ügynök- hogy a fia jön majd helyette, és hol vagyunk, mert a fia már fent van. Fel is mentünk gyorsan, és „ejze mazal!” micsoda szerencse Mose fia az a srác akivel az előbb összefutottunk, O régi ismerőse, miután mindenki felszedegette az állát a padlóról, rátértünk az üzletre, csekkek, átvételi elismervények átadása, aláírása, kulcs átadás. „O” mondta is, hogy most már egyáltalán nem aggódik a kezesség vállalás miatt, így minden a legnagyobb rendben jó kezekben vagyunk – hát még én, hogy megnyugodtam. Gyorsan be is ültünk az alattunk lévő kis étterem/kávézó/bár akármibe ahol addig A. várt ránk, és még O. segítségével kitöltöttük Balázs bér/járulék kifizetéséhez szükséges nyomtatvány is, sőt egy gyors költségvetést is összedobott nekünk, hogy lássuk a következő hónapok bevételeit/kiadásait, és nagyon megnyugodott, hogy minden rendben lesz, irtó édes volt, mondta, most úgy érzi magát, mint egy büszke apuka, hogy látja minden a legnagyobb rendben lesz velünk, nagyon megkedveltem ezt a srácot, pláne olyan igazi kelet európai zsidó típus, mintha rokon lenne, pici, vékony, szemüveges, vörös hajú, kicsit mint egy ír manó, ja és legalább úgy hadar mint én.

Amúgy a lakás tulajdonos is egy izgalmas spiné, úgy néz ki, mint egy igazi hetedik kerületi alkesz takarítónő, hosszú, zsíros haj vörösre festve 10 centis lenövéssel, amúgy mikor a pénzt számolta, kiderült, hogy francia, mert franciául számolt, de ezen felül, egy tündéri nő, aki nagyon örült, hogy mi vesszük ki a lakást, és nagyon mondta folyamatosan, hogy bármi van, szóljunk, ő mindig elérhető lesz. Az ügynök Mose, meg olyan igazi kedves, zsidó bácsi, kicsit nagypapás, de olyan urasan, tiszta kedvesség árad belőle, és meg nem mondtam volna a fiáról, hogy bármilyen rokonságban állnak, mert Mose is olyan európai megjelenésű, talán osztráknak mondanám, a fia ezzel szemben egy igazi fekete „sabre”, olajos bőr, fekete haj, kicsit kigyúrt ficsúr, de ő is nagyon kedves (najó, mondjuk itt mindenki az ).
Ja amúgy a lakás első megnézésnél, előre szólt Mose, hogy a fürdőszoba felújítás alatt van, gyakorlatilag, minden tiszta homok/sitt, mondta, hogy ne aggódjak, holnapra kész lesz, na ma is ugyan úgy nézett ki, megibt azt mondta telefonon, ne aggódjak, holnapra kész lesz, asszem, kicsit aggódok.... 

Itt a Merkaz Klitában, meg tiszta szenzáció lettünk, mindenki úton-útfélen gratulál, meg sok sikert kíván, olyan jó érzés, tisztára mint egy nagy család, a magyar származású héber tanárnővel is közben nagyon jóban lettem, miközben a szóbeli vizsgára vártam, meg is adta a számát, hogyha valamiben kell segíteni hívjuk, meg ha kell fordítani, vagy valamit nem értünk, bár közben mikor meghallotta, hogy a Balázs informatikus, gyorsan lepasszolta neki a telóját, hogy telepítse újra, meg szedjen le róla valamit, de hát ez a szakma már csak ilyen.

Álomország tengerpartján....

Az elmúlt, hetek, úgy robogtak végig rajtam, mint ha egy úthenger alá kerültem, volna, csak ez az úthenger csodákat hagyott maga után.

K.b. ott hagytam abba, hogy menni vagy maradni, na a menni mellett döntöttünk, bár inkább az élet döntött helyettünk, az egész úgy kezdődött, hogy a rokonok, két hete felhívtak, hogy akkor töltsük náluk a szombatot, mindezt péntek reggel, szóval gyors mosás, pakolás 2-kor már a buszon ültünk. A hétvégén beszéltünk, róla, hogy merre tovább, hol lakjunk, ők Petah Tikvát ajánlották, ami nekem kicsit túl van a határon, de azért nem zártam ki, Balázs közben átbeszélte a munka helyzetet a családfővel, szóval tovább ment a gondolkodás, merre induljunk. Közben annyi infó volt, hogy ahhoz, hogy szocmunkás legyek, a két éves képzés elkezdéséhez, is majdnem felsőfokú nyelvtudás kell, szóval az kizárt, hogy szeptemberben elkezdjem, szóval, se metapelet, se szocmunka, sebaj.

Viszont, jóval kecsegtetett, hogy Balázst folyamatosan keresték a fejvadászok munka ügyben. Ami nagyon jó hír, volt, csak szegény Balázs a kis kocka nyelv tudásával (amit nehezített a rossz vonal, a merkaz klitának hála) meg, amúgy is szorongós alkatával ez erős mély víz volt, kb minden telefon, egy-egy pánikroham, úristen most jajjmilesz, mitmondjak, nemtudok semmit, és nemérteksemmihez, és egybéként is kicsivagyok hagyjanak békén.

Nadeaztán a helyzet fokozódott, már a hétvégén gyanús volt, de hétfő reggelre bizonyosságot nyert, hogy terhes vagyok, derült égből, mivel, már teljesen biztos, volt, hogy ez már majd csak mesterségesen sikerülhet, de hát ez Izrael, és ügye itt még szűzen is, ha a jóisten úgy akarja. Hát nem mondom, döbbenet, és boldogság, és hirtelen, nagyon komolyra fordultak a dolgok, most már jön egy kis sabre, jó persze van még 9 hónap, de akkor is. Majd pár napra rá hívták a Balázst egy munkával, hogy akkor várják egy interjúra kedden. El is ment,illetve mentünk, mert azért elkísértem tartani benne a lelket (ami előtte való nap még nem volt biztos, mert a terhesség miatt elég ramatyul voltam, leginkább a wc kagylót öleltem, de hát szerencsére a szerveztem úgy döntött, hagy nekem egy kis szünetet). A vonaton mondtam Balázsnak, na vissza elé már állással jövünk, persze kinevetett (najó, a nevetés túlzás, úgy be volt szarva, hogy még mosoly is komoly teljesítmény lett volna). Amíg ő interjún volt, és egy kis parkban vártam rá, másfél óra után, már tudtam, hogy megvan a munka, 2 óra után, kezdtem aggódni, hogy elrabolták, és többet vissza sem engedik, majd még negyed óra múlva telefonált, hogy megvan a munka, de azonnal kezdeni kell, és most agyalnak, hogy hogy oldják ezt meg, mivel még ügye Karmielben lakunk, és 3 óra az út, majd végül az lett a döntés, hogy 3 napra kivesznek neki egy szállodát, amíg betanítják, megismeri a rendszert, aztán mielőbb keresünk lakást, addig meg otthonról dolgozhat, de igyekezzen lakást találni. Szóval most már megvan a gyerek és a munka, már csak egy lakást kellett szereznünk.

Ja igen közben még pénteken felhívták cégtől, hogy van egy plusz munka, amit S.O.S meg kell csinálni, a Balázs úgy értette másnap estére, a munka nagyon sok volt, és estére csak a .felével végzett, pláne aznap volt a szóbeli vizsgánk is (ami nekem nagyon jól sikerült, halálra dicsértek ), na persze mondanom sem kell, hogy milyen szintű pánik volt estére, majd felhívta Balázs a főnököt, aki mondta, hogy minden szuper, majd találkoznak hétfőn (totál balagan), szóval nem aznap estére kellett, de azért másnap kész lett a munkával.

Közben mindenkinek elmondtunk minden jó hírt, tanároknak is, és gyorsan megbeszéltünk az ulpán vezetőjével, hogy mi lesz velünk, hogy 2 héttel a vége előtt lelépünk, de szerencsére vissza jöhetünk vizsgázni mert szépen jártunk mindig az ulpánra juhéééé! Bár Balázsnak azt mondták, ha van munkája, semmi értelme.

Hétfőn reggel elindultunk Tel-Avivba, én lakást találni, Balázs munkába. Előtte napokig néztük a hirdetéseket, és eléggé nehéz feladatnak tűnt, a legtöbb lakás, vagy elérhetetlen áron, vagy borzalmas környéken, vagy nagyon rossz állapotban volt, egy párat azért kiválogattam, és egy kávézóból felhívtam mindet, mindenki közölte, majd visszahív, majd az egyik vissza is hívott, mutattak, 3 lakást kettő akkora kis luk volt mint a Merkaz Klita, mondjuk, nagyon szép ház, és jó környék, aztán mutattak egy nagyobbat, ami a kedvenc helyemen volt, 5 percre a tengertől, de valami egészen szörnyű állapotban (nem csak a lakás, a ház is úgy nézett ki, mint ami mindjárt összeomlik), miniatürizált konyhával, nem túl olcsón, (bár abból sikerült alkudnom), és ha fel akarjuk újítani a lakást, az a mi költségünk, de mivel nagyon jó helyen volt, elsőre azt mondtam oké, holnapig átgondolom, de kivesszük, aztán ahogy mentem mendegéltem, egyre jobban azt éreztem, hogy ez irreális, szóval beültem egy másik kávézóba, laptop felnyit, megint telefonáltam, az első azt mondta, a lakás este 9-kor megnézhető, az későn van, gondoltam még megnézek addig egyet, telefon, na ez a fazon már 1 óra múlva ráért, számlát gyorsan kikértem, szaladtam a buszhoz. Ja igen, közben annyi adalék, hogy itt a lakás bérlés bonyolult dolog, alapvetően 1 éves szerződés van, amihez két kezest kell szerezni, aki fizet, ha te eltűnnél, na most mindenkinek előre szóltam, hogy slihá olá hádások vagyunk, egyszál magunk, semmi kezes, max. kaució (deposit), mindenki mondta, szájat húzva először, hogy oké minden rendben lesz („tov, ihije beseder”, amire pont a rokon mondta, na ha ezt halljuk, tudjuk, hogy gáz van, de én bíztam naivan, olyan kedvesen, nagy átéléssel tudják mondani) . Na ez a lakás Givathaimban volt, 10 percre Balázs munkahelyétől, gyönyörű, fiatalos környék, első látásra szerelem, jó ár, nagy konyha, erkély, világos, csodás, megint megbeszéltük, hogy nincs kezes, oké. Majd azért közben felhívtam a szuper segítőmet, akivel már sokat beszéltem telefonon, hogy azért megbeszéljem vele, mi legyen, mert a szerződést azt beszéltük meg, előre elkérem, hogy át tudja nézni a férje, átadtam a telefont, lebeszélték. Másnap megint beszéltem A.-val, kiderült a szerződésben, még mindig benne van kezes, meg valami ötvenezer sékeles csekk biztosításnak (!!!)megint felhívtam Mosét az ingatlanost, hogy nekem akkor sincs kezesem, és akkor most mi lesz, megint mondta, ne aggódjak, minden rendben lesz, visszahívtam A.-t, hogy azt mondta minden rendben, épp átírják a szerződést, mondta ok, aztán megint vissza hívott, hogy a férje beszélt az ügynökkel, meg a tulajjal, elég a deposit. Majd három órára megjelentünk az ügyvédnél, első meglepetés, hogy az ingatlanosnak plusz le kell perkálni egy hónapot, mondom, az tök jó, csak nem szólt, de hát én aláírtam, na jó mondom, nem tudok még annyira ivritül, azt mondta azt írom alá, hogy megmutatja nekem a lakást (ez végül is igaz volt, de mivel mindenki elmondta, hogy az ingatlanosnak, fizetni kell, ha nem közvetlenül a tulajjal beszélek, azért tudtam, hogy ez benne van a pakliban), végül azt mondta, rendben, olé hádások vagyunk, fizessünk 3000-t 3 részletben (éljen! Mose). Közjáték után fel az ügyvédhez, „A”. férje, úgy küzdött értünk, mint egy oroszlán, ennél jobb érdekvédőt keresve se találhattunk volna, na mire közel három negyed órát magyaráztak, folyamatos, ihije beszeder, meg, hogy ez a szerződés csak formaság, ne aggódjunk - én azért már aggódtam - de Mose végig nagyon biztatott, hogy higgyem el, minden rendben lesz (ettől még jobban aggódni kezdtem). Majd a végén megint mondtuk, hogy nincs kezes, mire a tulaj is mondta, hogy igen, ez így rendben van, sőt még különböző kedvezményeket is adott, mert milyen jó, hogy olé hádások vagyunk, és hogy akkor majd lelakhatjuk a depositot/kauciót, ne aggódjunk, de az ügyvéd közölte, hogy akkor nincs szerződés, na itt már végképp feladtam. DE Mose még mindig nagyon bizakodó volt, mondta "A". férjének, hogy ő lesz az egyik kezes, lássa, hogy ez semmi, majd végül különböző biztosítékok közbe iktatásával, meglett a két kezes, aláírás, mindenki, még az ügyvéd is nagy "Mazl Tov"-val gratulált, első Izraeli lakás bérlésünkhöz. Itt már olyan érzelmi kavalkád uralkodott el rajtam, hogy azt sem tudom, mennyire sikerült, kifejeznem, hogy milyen hálás vagyok, komolyan még mindig nem tértem magamhoz, hogy két vadidegen ember, kezeskedik azért, hogy én egy évig rendesen fizetni fogom, lakbért, bár azt láttuk, hogy a Balázs munka szerződése, az impozáns havi fizetésével, sokat segített, de azért ez akkor is teljességgel hihetetlen.

Összegzésként,.tehát eddig 3 nagy álmunk teljesült, baba, munka, lakás Tel-Avivban, még mindig osztom Amichay írásának azon mondatát, hogy Izraelben élni olyan mint egy igazi viszonzott szerelem, bár ez néha kicsit olyan mint az Annie Hall - szerelem az van, csak kicsit néha bonyolult..

Mondjuk, hogy én, mit és hogy fogok dolgozni terhesen, az még egy nagy talány, pedig már igazán tudhatnám, hogy „ihije beszeder”

Dilemmázunk, és jön a „főinspektor”!

Azt már nem is tudom, hol hagytam abba, de most nagy kihagyás után, újra életjelet adok, elég hosszan, ezért előre is elnézést, kicsit összesűrűsödött minden.   

Április 28-án volt egy nagy megbeszélés metapelet ügyben. Ahol, bár igazából kevés újdonság derült, ki, mégis, valahogy mindenki elbizonytalanodott a folytatást illetően, az ok főleg pénzügyi, mert júniusban (sokaknak már most) lejár a „sal klita” (a havi apanázs), és amit utána a tanulás alatt fizetnek az kevesebb, mint ennek a fele, de délután 4–ig van tanítás, ami mellett már senki sem tud dolgozni, és itt a lakásért kb. annyit kell fizetni, mint ez a támogatás, de ha akár 1 napot hiányzunk (igazolatlanul) akkor ebből is levonnak, illetve a mi esetünkben, ha a Balázs kap munkát, én szinte semmit nem kapok. Ja és plusz adalék, ha esetleg közben meggondoljuk magunkat, többet nem kaphatunk semmilyen kurzusra támogatást, kedves kis adalék. Amúgy aki a kurzust szervezi, Xifat (legalábbis így értelmeztem a szerepét), nagyon szimpatikus volt, és nagyon megértő, és kedves (mondjuk itt mindenki az, max. később mégsem tesz semmit). Meg is kérdezte tőlem, hogy miért vagyok itt, ha szocmunkás diplomám van, mi akarok lenni később. Elmondtam, itt is, hogy mivel nem tudom a nyelvet, nem tudok elhelyezkedni, eddig csak annyit tudtam meg, hogy egy 2 éves kurzuson kell részt vennem, de nem tudok semmi biztosat, és kezdetnek, gondoltam ez is megteszi, plusz segít a nyelvtanulásban, mire a csaj, nagyon lelkesen mondta, hogy ez szuper gondolat, hajrá! Annyira fellékesített, hogy úgy jöttem vissza a lakásba, oké maradunk, szuper minden. Aztán átjött a szomszédunk, mert nem tudott eljönni a megbeszélésre, hogy akkor mi is volt, és valahogy mire mindent elmondtam, számokkal, dátumokkal, cakompakk már valahogy nem tűnt olyan rózsásnak a helyzet, főleg, hogy közben, hetek óta érezzük, hogy nagyon lassan haladunk a nyelvel, nem lehet 25 fős csoportban tanulni, és nem fejlődünk, és a Balázs azt magyarázta (jogosan), hogy ha továbbra is oroszokkal tanulok, ugyan ilyen nagy csoportban, ugyan ivritül oktatnak, de minden tanár beszél oroszul, akkor egyáltalán nem biztos, hogy annyira tudnám gyakorolni a nyelvet, pláne, hogy csak 30% a gyakorlat, amikor igazából emberek között, akarom mondani bennszülöttek között vagyok. Így még az is jobbnak tűnik, ha beszaladunk Tel-Avivba, aztán felkutatunk valami szar állást, a mosogatástól, a bicikli szerelésig aztán tanuljuk a nyelvet a munkában, DE a baj, az, hogy közben kiderült, hogy ha nem vállaljuk a képzést akkor június 6-án ki kell költöznünk, ha találunk munkát ha nem.

A dilemmánkon agyalva, pont elhatároztam, hogy na akkor másnap felhívom most már a rokonokat, akik teljesen eltűntek, hogy segítsenek, nekünk, ők mégis jobban látják mi van itt, erre este fél 8-kor felhívtak, hogy na akkor másnap jönnének, mikor jöhetnek. Elképesztő, itt minden segély kiáltásra jön válasz , bár ez a gyorsaság, még engem is meglepett. Másnap jöttek, is, felvázoltuk a helyzetet.

Az első válasz az volt, hogy hát igen, ez egy nagy dilemma :D. De arra jutottunk együtt, hogy a legjobb az, ha elkezdünk keresni munkát (a Balázsnak mondták, hogy semmiképp ne adja lejjebb, és a szakmájában keressen állást, jó informatikusra, szükség van, és legyen büszke), most mondjuk azt, hogy megyünk tovább, ha meg összejön valami menünk tovább, ha a Balázsnak lesz a tudásának megfelelő állása, és én is dolgozni fogok, nem okoz majd gondot tovább tanulni.

Ja igen, és a Péter azt mondta, hogy menjek tovább inkább a vendéglását, turizmus irányába, mert most abban van a jövő, ami nagyon jókor, jött, mert pont ezen gondolkodtam én is, és találtam egy nagyon szuper főiskolát, turizmus-vendéglátás területen, ami mellett a gyakorlat fizetett (ami a Tel-Aviv David Intercontinental Hotelben lenne) ráadásul angol a tanítás nyelve, a felvételi egy TEOFL vagy ILTS nyelvvizsgát kell csak letennem, ja és a főiskolán még franciául is tanítanak mint plusz nyelv. (ha valaki kedvet kapna itt a link is: http://www.vatel.co.il). Na szóval, van min gondolkodni. De addig is, Balázs már 6 vagy 7 helyre beadta az önéletrajzát webfejlesztői állásokra (nem is tudom elmondani, milyen büszke vagyok rá), de persze, ha a monitor előtt ülő kedves olvasónak, van esetleg a fiókban, egy állás ajánlat, nyelveken „kockán” beszélő, ámde zseniális informatikusomnak ne habozzon szólni!

Kiegészítő infóként, még gyorsan megírom az érdeklődőknek, a párhuzamosan zajló baba projekt fejleményeket: a múltheti genetikai vizsgálat időpontra, 1 órával később mentünk, ami teljes káoszt okozott a rendszerben, miszerint, közölte a nővér, hogy telefonáljunk gyorsan, és kérjünk még aznapra, 4 vagy 5 órára időpontot. Lementem szépen az előtérbe, tárcsáztam, mondom sorry, szeretnék mára időpontot, mert elnéztem a időt, genetikára, jaaa genetika?, melyik város? Oké, kérem várjon, kapcsolok valakit, megint elmondtam, időpont, elnéztem, genetika, genetikaaaa? kapcsolok valakit, oké, szeretnék időpontot, erre héberül hadar valamit, óvatosan tapogatózom, do you speak English? - kapcsol valakit, megint elölről kezdem, sorry, időpont, elnéztem, mára, genetika, please, elkéri minden adatomat, telefonszám, köszönjük hívását, majd vissza hívjuk, na és akkor ezt aznap még 3-szor eljátszottuk,, mert nyíílván nem hívtak vissza, de közben, még az egyik nő közölte, hogy nem is tud időpontot adni, mert a mint kiderült, a múltban lévő időpontomat akarta áttenni, ami nem volt lehetséges, meg is kérdeztem, hogy mégis, hogy érti, azt, hogy nem tudok időpontot foglalni, meg is ijedt, mondta, hogy visszahív. Na este 7-kor már sikerült, is megoldani a problémát, és tegnap túl is estünk a vérvételen, közben kicsit gyakorolhattam is a nyelvet, főleg apukájának apukája anyukája szókapcsolatot, (ami nem egyszerű ezen a nyelven), mert nyilatkozni, kellett minden felmenő hovatartozásáról. Aztán, megnéztem, mikorra lesz, lelet, és kicsit megint kiakadtam, mert megint egy hónap, amit nem is értek, nekem volt 6 vizsgálatom 2 hét alatt, neki 1 egy hónap?! Na mindegy jelenleg a helyzet, elég instabil nálunk, nem sürget minket semmi. Itt úgyis minden lassan lassan, türelemmel....

Ja igen, amúgy 2 hétig totál berágtam a nyelvtanulásra, elegem lett, de nagyon, de tegnap este visszatért az erőm. Ja és kiderült, hogy csak május 23-ig tart az ulpán, lesz két hét szünetünk, ami szuper, lesz felkészülési idő, meg kicsit járhatjuk az országot, gyakorolhatjuk a nyelvet.

Tegnap dilemma ügyben újabb fordulattal megjelent Yulia az ulpánon, hogy jön valami „főinspektor” és vallani kell, hogy akkor vállaljuk e a kurzust, vagy mik a terveink. Mivel, egyenlőre semmi biztosat nem tudunk, úgy döntöttünk, továbbra is tartjuk magunkat az eredeti tervekhez.

Na ma le is mentem a kiírt időpontban Ciónához, és a „főinspektorhoz”, persze nagy sor állt már lent, mert csúszásban volt minden, de most már meg is sértődnék, ha nem így lenne, Izraelbe költöztem, nem Németországba. A főinspektor nem egy ember volt, hanem a szobában ült, Yúlia, Cióna, és még 4 nő, akik valami nagyon kedvesen kérdezgettek, és mivel héberül kezdtem válaszolni, pláne nagyon kedvesek volltak, és türelmesen kivárták, mire kinyögöm a válaszokat, és mondták is, hogy inkább héberül beszéljek, lassan lassan. Kérdezték, hogy akkor most, metápelet szeretnék e lenni, vagy szocmunkás, mert nem értik,hogy ha van egy diplomám, egy szakmám, mit keresek itt? Elmondtam, megint, hogy mivel nem tudom a nyelvet, nem tudok elhelyezkedni, edig csak annyit tudtam meg, hogy egy 2 éves kurzuson kell részt vennem, de nem tudok semmi biztosat, és kezdetnek, gondoltam ez is megteszi, plusz segít a nyelvtanulásban. Erre, közölték, hogy „haval!” ami kb annyit tesz, kár, vagy sajnos, ebben az estben kb. azt, hogy ez időpazarlás. Éééééés (dobpergés), közölték, hogy akkor most mindennek utána néznek, és inkább októberben kezdjem el a szocmunkás képzést, addig meg tanuljam a nyelvet, de nyíííííílván még semmi nem biztos, de azért nagyon optimistának tűntek, és akkor vasárnap majd szólnak mikor, vissza kell mennem Ciónához a fejleményekért. Azt hiszem, legalábbis úgy éreztem a megbeszélésen, hogy az tetszett nekik igazán a szociális munkán belül (Szepi, most ne nézz ide! :)). hogy szenvedély beteg területen dolgoztam, mint projekt menedzser.

Komolyan ez az Ország szeretem engem, illetve ez egy viszonzott szerelem, ebben egyre biztosabb vagyok, még ha, néha ki is borulok, meg feladnám, meg gyötrődöm, a „mithogyan” miatt.

Ha lesz további fejlemény írok!