2013. december 6., péntek

Hanukai csoda

Nem kell tovább izgulni, és drukkolni, a Balázs csütörtökön kapott új munkát, egy szuper szerencsejátékos multi cégnél. Az elmúlt egy hónap nagyon hosszúnak tűnt, voltak rendesen hullámvölgyeink, rengeteg kétség, és félelem a jövőt illetően, persze voltak jó napok is, amikor bizakodtunk, egy egy szuperül sikerült állás interjú után, de most éreztem, mennyire nem jó ha első minden sikerül, mert az ember utána nehezen viseli az elutasítást. Közben én is elkezdtem állás után nézni, de egyenlőre a nyelvtudásommal még pincérnőnek sem kellek, de nem adom fel, mert csak a nyelviskola már nem elég, ahhoz, hogy igazán megtanuljam a nyelvet muszáj valami munkát találnom, ahol emberek vesznek körül, és ahol, nincs menekvés héberül kell beszélnem. Lenne olyan munka ahol nem kell a nyelv, de ezeken a helyeken a nyelvismeretem sem fejlődne, mehetnék takarítani, vagy kisbabákra vigyázni, de ez nem segítene semmiben. Az önkéntes munkám nagyon jó lenne, de most vége az regisztrációs időszaknak, így már csak egy nap megyek, akkor hébert is tanulok, de ez nagyon kevés. Holnap megyek egy izgalmas tüntetésre a Beduinok kitelepítése ellen, nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz, de mindenképp írok képes beszámolót!
Képes beszámolóról jut eszembe, hogy voltunk egy fantasztikus kiránduláson, a szokásos kirándulós csoporttal, most Cipori, Arbel, Tiberias volt a célpont, rengeteget kirándultunk, gyönyörű volt, és izgalmas is, mert az Arbel hegyről lejönni a sziklákon elég kalandos volt. Ja és ezen a hegyen egy csomó tehén legelt, illetve inkább legelt volna ha lett volna mit, komolyan nagyon sajnáltam szegényeket, mindegyiknek meglehetett számolni a bordáit, hogy minek tartják ott ezeket a szerencsétleneket ötletem sincs, mert ezeknek, aztán se teje se húsa nem maradt, legalábbis látszólag, mondtam is hogy, na szóval ha a következő életemben tehén lennék, én kérem szépen inkább a Svájcra szavaznék, ha lehet.De amúgy nagyon békésen elvoltak mellettünk, ja és itt is voltak olyan kis cuki szirti borzok, mint az Ein Gedi nemzeti parkban.
Ja igen még sport kategóriában; kaptam egy kis leharcolt, enyhén rozsdás, de nagyon szuper biciklit, már legalább háromszor használtam is, ha épp nem esik, és nncs 30 fok, akkor nagyon jó lebringázni a partra, meg az északi kikötőnél lévő nagyon hangulatos, és ezer színű bio piacra. Ja igen ha már piac, egészen hihetetlen módon itt kérlek szépen bejött a második eperszezon, minden tele van eperrel, és isteni, és gyönyörű, és nem tudom miért, ezerszer édesebb mint májusban, szóval a hanukai esti gyertyagyújtás után szinte minden este a következő menüt ettük: fánk, fagyi, eper nyammiii, ( nem túl diétás de hát egy évben egyszer van hanuka :)), sőt egyik nap sütöttem palacsintát, és epres tejszínhabos palacsintát ettem amíg csak belém fért.
A Hanuka végére  pedig azon kívül, hogy a Balázs kapott munkát, haza felé jövet szerződéssel kezünkben, épp a pizzériába menet, megláttunk egy szuper kanapét az utcán, amit haza is hoztunk a pizza után, mert amit annó az Ikeában vettünk, egy kihúzható; az szuper ágynak, de teljesen alkalmatlan kanapénak, szóval most lesz jó ágyunk, kényelmes kanapénk, és a vendégszobában, egy kétszemélyes ágy, teljesen be lettünk rendezkedve.

És akkor jöjjenek a képek:

Update!

A talált kanapé :)



Cipori: ez egy régi Római város romjai elképesztő mozaikokkal, és egy fantasztikus vízvezeték rendszer romjai:







Arbel hegy:

először is a tehenek:


ez már éhen halt...

A hegy: 





további képek még: ide kattintva

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése