A Yafoi bolha piac, és a pöcök készítő kisiparos

Tudom, hogy egyre ritkábban írok, de valahogy azt hiszem, kezdem megszokni az itteni dolgokat, és már nem tudok mindig írni, valahogy úgy érzem nem történik semmi, vagy már nem éri el azt a küszöb szintet amit az elején. De most történt azért pár dolgot, amiért érdemes leülnöm kicsit írni.
Egyrészt családi látogatás volt nálunk 3 hétig, amiben volt egy szuper Eilati utazás, meg Holt Tenger, meg Masada, meg mi szem szájnak ingere. Eilat csodálatos volt, életemben először láttam élőben delfineket, a delfin strandon, sőt a végén egyet sikerült épp hogy megsimogatnom. El is határoztuk, hogy gyűjtünk majd sok pénzt, egy egy hetes delfines búvárkodásra. Aztán elmentünk egy fantasztikus dzsipp túrára, a Vörös kanyonba, meg az eilati hegyekbe, na nem olyan hegyek ezek, mint amit elképzelsz, hogy Bükk, zöld fák, madár csicsergés ilyesmi, nem ez igazából egy bazi nagy sivatag, de lélegzet elállító. A túravezetőnk, egy kellően bolond, mezítlábas fickó volt, igazi őrült természet védő, béke harcos, különc, aki szerint a cipő rossz, és tényleg az egész utat cipő minden nélkül nyomta a sivatagban.  Rengeteget mesélt a hegyről, meg arról a pár növényről ami megél ott, úgy tűnt, minden kis bokrot személyesen ismer - szerintem el is nevezi őket - sőőőt, az egyik kis fának, külön hozott vizet, nagyon cuki volt. Nem volt egy megterhelő túra, de azért mentünk egykét olyan helyen a dzsippel, amikor nem hittem el, hogy most oda tényleg lefordulunk, és megússzuk. A Vörös tenger fantasztikus volt, tényleg mintha egy akváriumban úszna az ember, vettünk két úszó szemüveget meg pipát, és kémleltük a vizet,  a korallokat, meg a színes halakat.
Aztán a következő hétvégén Holt Tengerre mentünk, első nap fürödtünk, másnak túráztunk, két kanyonban, Ein Gediben, ahol is csoda történt, azt hiszem elmúlt a tér iszonyom, úgy másztam a magasban mint a zergék, és gyönyörködtem a tájban, ahol mások csak túl akartak élni, és lesütött szemmel, haladtak. Nem is értem mit történt velem!
Közben amúgy a lakásban, meg a wc tartály tönkre ment, amit többször jeleztem a tulajnak, csak hát sajnos még mindig nem vagyok elég erőszakos, és nem vette komolyan a bajt, mindig mondta, hogy majd jön, de közben a víz szép lassan folyt el, és egyre idegesebb lettem, a leendő víz számlánktól, így mikor visszaértünk és már nagyon folyt, írtam, a tulajnak, most már nagyon erélyesen, és beszéltem is vele, mire adott egy telefonszámot, hogy majd akkor most jön valaki aki megcsinálja, elvileg 1 órán belül, de ha nem jönne, addig akkor hívjam fel, Minő meglepetés, nem jött, telefonáltam, mire nyávogva közölte, hogy háát, ma már nem jönne. Mire már kellően felbőszülve közöltem vele, hogy akkor mást hívok, mert ez sürgős, és nem vár holnapig. Na így végül egy órával később megérkeztek, két nagyon helyes fiatal srác amúgy, és gyorsan végeztek, szuperül megcsinálták a tartályt. De közben az egyik srác elkezdett velem dumálni,  míg a másik lement valami szerszámért, oda volt a lakásért, hogy milyen gyönyörű és kiderült, ő csak elkísérte a barátját, de amúgy ő kárpitos, mert bútoros. Na azonnal rácsaptam a srácra, hogy ha már így alakult, nézze meg a könyves szekrényemet, hátha tud hozzá pöcköt gyártani. Meg nézte, mondta nem probléma, menjek le a műhelybe hozzá, velünk szemben dolgoznak. Ugyan másnap nem, de a héten lementem, a srác Apukája feljött megnézni a szekrényt, lemérte a dolgokat és másnap a fiú már hozta is a pöcköket, és betette az összes polcot a helyére, így most teljes pompájában áll a szekrény. Már csak könyvek kellenek bele, de lassan az is lesz, már alakul a dolog.
És hogy még kicsit alakuljon a lakás, fogtam a félretett 5, 10 sékeleseimet, és lementem a bolha piacra körülnézni, amiből aztán két körös vásárlás lett, mert úgy belejöttem az alkudozásba, hogy már nem bírtam el a cuccokat, és haza kellett vinnem a zsákmányt, hogy tovább folytathassam. Fantasztikus, mennyire megtanultam átvenni azt a stílusú beszédet ami ehhez kell, és már elég jól beszélek, ahhoz, hogy helyinek nézzenek, addig a pár mondta erejéig. Na meg közben nagyon jól szórakozok, amikor hallgatom mások alkudozását, az egyik faszi mellettem például, azt mondta - jajjjj neee, nem akarom hallani a sztorit, az dupla ár! , aztán vannak a lekicsinylők, akik mindenre, közlik, hogy az igazából milyen szar, meg a dehát az interneten fele ennyizők, én csak simán megkérdezem mennyibe kerül, mondok egy szemtelenül kis árat, amin megsértődik, és következő kicsit jobb ajánlatra már nyitott lesz, vagy ami még jobb ha több dolog is tetszik, akkor 2-3 dologra még könnyebb alkudni, mert a 20 sékel már jól hangzik, és én közben 3-4 dolgot veszek, ja és nagyon tündéri vagyok, és kedvesen mosolygok, és akkor néha még adnak plusz valamit. Mikor a második körre mentem, és nézelődtem a sorokban, egyszer csak elkapott egy pasi, akitől az első szerzeményemet egy fa mozsarat vettem - szerintem sokért, de az első mindig a legnehezebb, és közben még fel is bosszantott, mert egy kínai pár is nézelődött, és már megegyeztünk az árban, mikor kikapta a kezemből a mozsarat, és kérdezte, a kínai pártól, hogy nem kell e neki, de nagyon csúnyán néztem rájuk, és üvöltöttem, hogy dehát már megegyeztünk, ez nem így működik! (ze lo beszeder!!!), mire gyorsan elmentek - na ez hapsi megölelgetett, közölte, hogy engem keres keresztül kasul, mert miután én megvettem tőle azt a mozsarat, jött egy nő aki 2000 sékelért vásárolt tőle, és én vagyok mostantól, a szerencse hozója, és belőlem árad a jóság és a szépség, és csodálatos a lelkem, meg ilyenek. Hívott, hogy menjek, nézzem meg mi tetszik még, kapok extra kedvezményt (na persze hátha azért még veszek valamit), aztán meghívott egy kávéra és kikérdezett ki vagyok mi vagyok, ott volt az apukája is - ezek itt össze vannak nőve apukával esküszöm - majd a végén még párszor szerelmet vallott, és sírt, hogy milyen szomorú, hogy mindketten házasok vagyunk, majd könnyes búcsút vettem tőle, és megígértem, hogy néha benézek hozzá. Aztán tovább folytattam vadászatomat, és végül haza hoztam a második kör zsákmányt is.

Ime:

A leveses tál és a cukor tartó mellett a szettből van még egy picike csupor, de az elbújt

A vajtartónak is van külön sztorija, megláttam és beleszerettem, de mire odaértem, valaki épp felvette, és vagy fél percig, bár rengeteg időnek tűnt, és nagyon imádkoztam, és bűvöltem a pasit, hogy rakja vissza, éés vissza rakta :), így megszereztem!

Maminti...

A mostani eltűnésem oka a vállalkozásom beindítása volt, de meg lett az eredménye! Szóóóval most már leleplezem mindenki előtt, hogy mire is készülök. Az úgy volt, hogy sokat agyaltam azon, hogy mégis milyen munkát tudnék kitalálni, ami miatt nekem, néha vagy inkább gyakrabban pár napot Budapesten keljen töltenem. Volt egy másik problémám is, miszerint nem találtam itt olyan használt ruhás boltot, mint amikbe Pesten jártam, és imádtam őket. Így amikor az egyik alkalommal a Renoválásban vásároltam, jött az ötlet, hogy akkor én csinálok magamnak egy ilyen boltot. Sokáig csak halogattam az egészet, valahogy nem volt merszem belevágni, de aztán két beszélgetés barátokkal végül meghozta a bátorságom. Ezután elkezdtem kutatni a forrásokat, honnan szerezzem be ruhákat, ahogy írtam is már, utána néztem, hogy kell itt bizniszt indítani, és voltam a MATI-ban, ami első körben nem volt sikeres. Nade második alkalommal, egy szuper cuki pofa hívott fel, hogy akkor ő lesz majd a mentorom, és a felsége is magyar, és akkor találkozzunk.

Az első alkalom is sok hasznos infót kaptam, és még több házit, amit lázasan készítek, mert azt mondta nem segít ha lusta vagyok, nem szereti a lustákat, mindezt úgy, hogy a lusta szót szigorúan magyarul mondta - nagyon vicces volt- és hozzá tette, ha lusta leszek, akkor nem segít.:)

Szóval most épp marketing stratégiához elemzem a piacot, nem kis munka, de érzem, hogy meeg leeesz az eredménye.

Miután kiderítettem az összes létező nagykereskedést Magyarországon, augusztus végén haza repültem.

Na jó ez azért nem volt ilyen egyszerű, mert én szépen elkezdtem szorongani, hogy nincs elég olcsó jegy, és nekem muszáj augusztus végén elkezdenem a bizniszt, vagy minden összeomlik. Na hogy ez honnan jött, azt már nem tudom pontosan, de teljes letargiába voltam, és már ott tartottam, hogy oké akkor távolból irányítók, miközben én itt lerágom a tíz köröm, hogy most akkor mi lesz, meg hogy, szóval bekerültem a szokásos szorongó spirálomba remegve. Végül a terapeutám - aki nélkül már nem is tudom mihez kezdenék - rávezetett, hogy talán nem a dátumon fog múlni, és megmutatta, hogy augusztus végén már szuper olcsó jegyek vannak. Így hát, ezen felbuzdulva, és újra a tettek mezejére lépve, megvettem a jegyet, irány Magyarország.

Na nem mintha ne maradt volna még min szoronganom, anélkül nem élet az élet. Az egyik nagyker például a világ végén volt Tiszakanyárban, szóval kellett egy autó, és ráadásul a jogsim másfél éves, és vezettem eddig 3 napot. Na de aztán felfogadtam közben ügynökömül a kedvenc. legjófejebb, legszórakoztatóbb álnénikémet, aki megnyugtatott, hogy majd ő segít, és a régi kedvenc főnököm felajánlotta az Egyesület kocsiját kölcsönbe, így már minden készen állt.

Szerencsére első körben csak Pécelig kellett mennem, addig kicsit gyakoroltam, az amúgy csodálatos automata Ford-al, amit amúgy isteni volt vezetni.

A péceli nagyker szuper volt, megnéztük a ruhákat, minden stimmelt, a vezetője is nagyon jófej volt, és még Sanyi a kutya is bejöhetett, de azért úgy gondoltuk lemegyünk Tiszakanyárba is. Hát ez a Tiszakanyár érdekes élmény volt, meg 600km vezetés is, de tény, hogy sokat fejlődtem közben. Nade a gyár, hát az egy egész szociológiai doktorit megérdemelt volna, ahogy a kedves munkás lányok, mint valami biorobotok libasorban kivonultak dohányozni, meg vissza.

Na itt már nem látták szívesen Sanyit a kutyát- nagy mínusz pont - de engem tényleg úgy kezeltek, mint egy Izraeli üzlet asszonyt, ami nagyon megdöbbentő élmény volt, pláne, hogy kb. úgy éreztem magam 300 km után, mint akit megrágtak és kiköptek, de ez állítólag nem látszott, és jól kezeltem a helyzetet.

Ámde a ruhák nem olyan voltak, amire számítottam, és itt nem is válogatják külön őket, férfi-nő, vagy egyéb alkategóriákba, ami nekem nagyon jó, és a ruhák nagy része inkább az 50-es titkárnőknek való, mint a Tel Avivi hipsztereknek. Í

gy hát vissza indultunk, bár közben még ebédeltünk, egy teljesen kihalt étterembe, ahova először nem akarták beengedni Sanyit , de végül mivel nem volt más vendég, megkönyörültek rajtunk. A kaja elfogadható volt, de elég éhes is voltam.

Másnap tehát vissza mentünk Pécelre megvenni az árut, aztán vissza vittük a kocsit, vettem bőröndöt meg tengerész zsákot a ruháknak, bepakoltam, és elmentem bulizni a Barátaimmal, ha már ezért találtam ki a bizniszt. Másnap mielőtt vissza repültem, még elmentem a Vásárcsarnokba, és minden maradék pénzem húsra költöttem. 

Szóval most itt állok már minden ruhával, pénteken volt egy szuper fotózás, nagyon jó hangulatban, és nagyon jó végeredménnyel amit már meg is lehet nézni a maminti oldalon vagy a facebookon. Ja igen végül Maminéi Fasahion lett a bolt neve, még nem tudom mennyire lesz ez a név itt sikeres, de nekem tetszik, és kész.

Pénteken lesz a nyitás, kicsit késve kezdtem a reklámozásba, de az első napot inkább próba napnak fogom fel, hogy lássam, kicsiben mikre kell figyelni.

Szóval drukkoljatok nagyon, és aki tud jöjjön el!!!

A nagy csoportkép a fotózás végén :)

Sűrű hétköznapok

Gyorsan elhadarom, mik is történetek az utóbbi napokban. Voltam a MATI-ban, ez egy szervezet ami vállalkozás indításban segít, új oléknak ingyen. Van tanácsadás, kurzusok, mentor 10 alkalomra. Első körben  egy tanácsadáson voltam, ami nem volt valami nagy élmény, egy igazi karikatúra hapsi fogadott, aki úgy nézett ki, mint egy szigorú könyvelő, aki 50 évesen is a mamájával él, és molyirtó szagú. Nem igazán akarta megérteni mit szeretnék, és nagyon ingatta a fejét. Úgy éreztem magam, mint akit megdorgálnak a béna fogalmazása miatt az iskolában, mert nem követi a bevezetés-tárgyalás-befejezés metódusát. Aztán azt feladtam, hogy megértse, inkább az indulásban kértem segítséget, hova kell menni, ha vállalkozást akarok indítani, hol milyen költségek várnak rám. Háát ebben nagyrészt segített de csak neveket mondott, azt már, hogy ezeket pontosan hol találom, nem tudta, mindent utána kerestem ki a neten. Meg persze ügyintézés közben kiderült, hogy még egy helyre el kell mennem (az egyik adó hivatalban a kettőből (!) egy nagyon kedves ügyintéző mindent elmondott, adott telefonszámot, címet), a szerinte 100 sékeles tb járulék valójában 330 sékel, de már meg sem lepődtem. Szóval még szerencse, hogy ingyen volt, mert ezért fizetni, enyhe túlzás lenne. Azóta felhívtak, hogy szeptember indul Tel Aviv-ban egy kurzus (pénzügy, marketing, adózás, sales ilyesmi), remélem az hasznosabb lesz, majd beszámolok. Na de végül is csütörtökre minden hivatalba sikerült eljutnom, és augusztus 29 én megyek haza üzleti útra (nagyon menőnek érzem magam).
Ezen kívül élvezzük az életet, egyre több barátunk van, szinte minden héten 2-3 alkalommal találkozunk valakivel, nagyon élvezem. Jókat eszünk, strandolunk, bulizunk, szervezkedünk, és mindenkinek külön-külön állandóan drukkolunk, hogy kapjon munkát, bejöjjön a biznisz, megtalálja a szerelmet vagy bármi, csak maradjanak itt!
Az önkéntes munkahelyemen is egyre jobban mennek a dolgok, most már minden héten két tanácsadást tartok, Facebook oldalak irányításából, amiből én is sokat tanulok, mert ezekre rendesen fel kell készülni, de nagyon élvezem, ezen kívül is most egyre több munkát adnak, szóval igazán hasznosnak érzem magam, sőőt egyre többet beszélgetek héberül bent is, és minden nap egyre felszabadultabb vagyok. Azt remélem addig dolgozhatok itt, míg teljesen sikerül beilleszkednem, és innen már könnyen, egy biztos háttérből találhatok majd, nekem való munkát. Mármint a vállalkozósdi most jól hangzik, de hát kit tudja, meg eleve csak hobbinak szánom az elején, egy jó zsebpénz reményében. De egyre jobban érzem magam, ha segíthetek, úgy érzem, itt meg tudok tanulni jó szociális munkásnak lenni. Most az a legjobb, hogy úgy érzem minden ajtó-ablak nyitva van, sok lehetőség közül választhatok, és ez felszabadító érzés (najó persze néha meg pont hogy ijesztő, mert mivan ha semmi sem jön be, és jajj milesz velem).
Szegény Balázsról nem sokat írtam mostanában, a munkahelye rendben van, sőőt néha már dolgoznia is kell valamiket, ami neki külön öröm, mivel jobban szereti ha 9 órában nem csak malmozni kell. Minden nap megdöbbenek, mennyire jót tesz neki ez az Ország, tiszta magabiztos, mosolygós, igazi laza jó csávó lett, szép barna bőrével, nagyon jól sikerült asszimilálódnia. És végre szeptembertől ő is elmegy hébert tanulni (juhiii!).
A hét legszebb napja augusztus 20.-a volt a 9. házassági évfordulónk, itt Izraelben a második. Szuper jó helyen ettünk, mindenféle tengeri herkentyűket, kagylót, rákot, szardíniát, ittunk isteni borokat, ettünk isteni desszertet, és a 3 pohár bor után, nagyon jó kedvűen, haza táncikáltunk, nagy nagy szerelemben...

BRAEKING!! na pont most, kezdődött újra Tel Avivban a szirénázás, pedig már valahogy gy éreztem, megunták, vagy kifogytak a rakétákból... Bár pár napja volt nagy durranás, sziréna nélkül, akkor már sejthettem volna, hogy nem sokára lesz még folytatás...

Az dokumentum, a vállalkozásomról 

Itt eszünk minden pénteken, ez lett most a törzs helyünk, a Yafo-i bolha piacnál a neve Italkia, és ez a pasi főz az orrunk előtt, isteni már nézni is!! 

Zajos hétköznapok - avagy úgy jó ha zajlik

Sűrű, eseménydús napokon vagyok túl. Voltak zajosabb napok, a háború miatt, és közben munka, meg esetleges biznisz ötletek, baráti találkozók, hajnalig beszélgetések, borok, sörök mellett...

Volt ha jól számolom két tűz szünet az utolsó beszámolóm óta, a legutóbbi két napja reggel 8-kor ért véget, de azóta itt Tel Avivban eddig még csend van, előtte megtudtam, hogy hajnali fél háromkor is felébredek a szirénára, bár ezt a tudást hanyagolni tudtam volna, volt egy este, mikor sziréna ugyan nem volt, mert nem Tel Aviv volt a cél, ennek éllenre nagyon ijesztően dörgött az ég, a rakétáktól. Egyenlőre, nem látszik ennek a konfliktusnak a vége, ami azért kezd egyre nyugtalanítóbb lenni, pedig bíztam benne kicsit, hogy utolsó 3 napos tűz szünet után kicsit lelohad valahogy ez az egész. De nehéz úgy, hogy a statisztikák szerint itt is elég magas a háború pártiak aránya, de én nem adom fel reményt, és továbbra is béke párti vagyok, a párbeszédé. Ezért is vásároltam én is a héten egy kis arab pékségben Jafo-ban, ahol az üzletben az összes dolgozónak lecserélték az egyen pólóját, amire most az van írva - Mi, zsidók és arabok visszautasítjuk az ellenségeskedést!", egy kampány keretében ahol Facebookon emberek osztják meg képeiket, együtt zsidók arabok, ezzel a felirattal pózolva. (ezzel a kulcsszóval lehet rákeresni a képekre: #‎JewsAndArabsRefuseToBeEnemies‬). Ezen kívül, vittem néhány dolgot egy gyűjtésre is, gázai gyerekeknek, nőknek (pelenka, cumisüveg, szappan, sampon ilyesmi), a gyűjtés itt volt a sarkon egy templomban, (aki lemaradt volna, eddig vittem a délen élő gyereknek játékot, és a Balázs munkahelyi gyűjtésén keresztül a katonáknak amire szükségük volt).  Szóval ezek a kis fények amik egyszer remélem túl ragyogják a háborút. 

Ezen kívül jó sokszor találkoztunk egy családdal, akiket régről ismerünk, még Budapestről, jó érzés, végre barátokkal lenni, és tervezgetni mindenféle szuper lehetőségről itt Tel Avivban. És még jobb, hogy végre rájöttem, mennyire szuper dolog gyerekekkel lenni, az egyik lányukkal, aki egy hat éves tündér, minden alakommal játszunk, nagyon élvezem, komolyan totál kikapcsol, mintha én is kicsit újra kislány lennék. Sőt ami még jobb, végre hagyom érvényesülni szegény Balázst is. Én elvonulok a gyerek szobába, nem pedig beszélek össze vissza - Free Balázs!

Közben pont miattuk, remélem én is bele merek vágni a saját projektembe, kicsiben. Úgy tűnik most kapok még hozzá segítséget a munkahelyemen is, meg egy lánytól az ulpánról (Lily), és a tanáromnak is vannak jó ötletei. A múltkor az ulpán után elhívott a tanárom Yaron, meg a barátnője Tom sörözni, egy helyre ahol Tom épp fellépett, mert ő egy itteni underground színész komikus. Szóval egész este dumáltunk, söröztünk, ötleteltünk, ja és mindezt héberül - el sem hiszem, hogy egész este héberül dumáltam áááá!. Közben Yaron elutazott egy hétre Svédországba, Lily még egy hétig még Moszkvában van, de addig is előre láthatóan szerdán leülök egy kolléganőmmel beszélni az önkéntes munka helyemen, aki segít vállalkozás indításban. Meg bejelentkeztem két helyre ahol elvileg segítenek új bevándorlóknak, vállalkozás indításban, sőt adnak mentort is aki segít a kezdetekben. most hívtak, várom a levelüket az időponttal. Ha ez beválik, az pont elég lesz nekem arra, hogy legyen saját pénzem, végre kicsit felnőttnek érezzem magam újra, és ezáltal segíteni is tudok a kis családomnak is. Tudom, hogy mindent megteszek, és rengeteget dolgozom, de van valami agybajom, és ha nincs saját pénzem, amiért én dolgozom meg, akkor kiskorúsítva érzem magam. nem megy nekem ez a First Lady-ség na. 

Munka ügyben voltam egy hete egy interjún is egy nagy szupermarket láncnál is, gondoltam elmegyek pénztárosnak, az interjú fantasztikusan ment, nem izgultam, hiszen ez egy kis szar munka, és ezért folyékonyan gyönyörűen tudtam héberül beszélni, a faszi akivel beszéltem nem akarta elhinni, hogy csak kicsit több mint másfél éve vagyok itt. De közben mindenki akivel beszéltem erről, főleg a főnököm Amy, és Yaron a tanárom, teljesen kiakadtak, hogy na nehogy már oda menjek dolgozni, inkább kitalálnak nekem valamit -  elképesztőek. Yaron meghívott közben egy zárt csoportba a Facebookon, amit a barátai csinálnak, itt osztanak meg egymás közt munka lehetőségeket, illetve keresnek munkát. Sőt az suli második felében szituációs gyakorlatokat csináltunk miattam, ahol állás interjúkat gyakoroltunk. Már meséltem, hogy  a tanárom szuper színészi képességekkel rendelkezik, szóval iszonyú jól tud mindent utánozni. Nekem eljátszotta a totál szétszórt, alapítványi vezetőt, aki 5 másik ember helyett dolgozik, azt se tudja, hova tette épp az önéletrajzom, és már nem is emlékszik, én mire jelentkeztem, tökéletesen élethű volt. Én meg mivel ebben érzem otthon magam, olyan szuperül előadtam magam, hogy megtapsoltak a többiek a szimuláció végén. Najó az Ausztrál lány, aki ez a tipikus amerikai stílusban nyomja - nagymosoly, én vagyok a legjobb, you know - annyit mondott, hogy felejtsem el az olyan szavakat mint: "csak", meg "kicsit". Könnyű azt mondani, kéremszépen én kelet európai, önbizalom hiányos, galuti zsidó lennék. De igazán próbálkozom, és Izrael sokat fejleszt rajtam, meg nem utolsó sorban a szuper terapeutám. Bár továbbra is azt gondolom, itt az emberek nagy része simán elfogyaszt engem reggelire, már az esetek majdnem felében nem hagyom magam, és ez szerintem óriási fejlődés!. 

Éééés dobpergés, végre megérkezett az örökségem, A Könyves Szekrény, ezennel itt van az otthonom, nincs vissza út. Vagyis nyííílván megoldható minden, de nem lehet már csak úgy uk muk fuk elmenni. A könyves szekrény eredetileg a Nagyapámé volt, aki örökölt egy házat, amit eladott és a pénzből megvette Ezt a könyves szekrényt, és rengeteg könyvet. Aztán a szekrény vándorolt, ahogy nagyapám újra és újra házasodott. Közben mikor ő, mint rosszul kommunista, börtönbe került, a szekrény átruházódott a nagymamám előtti feleségre, mert ha az ő tulajdona maradt volna elkobozták volna. Aztán börtönből ki, majd szekrénnyel együtt, az új leendő feleségéhez költözött, aki  a nagymamám. és mikor a nagymamámtól, egy új leendő feleséggel Németországba ment, a szekrény maradt a nagymamámnál. Nagymamám halála után a szekrényt én kaptam meg, így mostantól velem vándorol, először a régi lakásunkba a Székely utcába, majd mikor kijöttünk, átmenetileg apósom őrizte, és most a csodálatos barátainknak köszönhetően, aki kihozták ide az összes cuccukat hajón, konténerben, ez is befért, így mostmár Izraelben Jafoi lakásunkban van. Egy kis szépség hibája van a dolognak, a polc tartó pöckök lemaradtak, szóval nem teljes az öröm, de hamarosan pótoljuk ha apósom megtalálja a házban valahol, vagy elmegyek egy pöcök gyártó kisiparoshoz. Ja tudni kell, hogy ezt a szerkényt egy szuper bútor asztalos csinálta anno, mert teljesen darabjai szedhető, csapolásokkal van megoldva, szóval nagyon egyszerű szállítani, igazi vándor szekrény.

Namost, csak remélem, hogy nagyjából követhetően írtam le, ez a szekrény olyan bonyi, mint a családom, igazi szombólum! Le sem merném írni, néha még én sem tudom ki kicsodám ;)!

És akkor jöjjenek a képek az össze rakásról és a jelenlegi állapotáról:

Hancsi cicánk már elfoglalta a helyét, stílusosan....

És a bolha piacon vett gyönyörű váza is megkapta méltó helyét.

Sőt, a kép a szekrény felett, a Mamánál is mindig ott volt, így most olyan mintha ő is kicsit velünk lenne még.

Össze rakás közben:

A béke hangja...

Ma rossz kedvűen ébredtem, és a hírek olvasása után sem jobb kedvem. Mióta az első sziréna hangját meghallottam, nem nagyon érdekeltek az otthoni hírek, valahogy minden olyan kicsinyesnek tűnt, és érdektelennek, és időm sem maradt rá, annyira lefoglalt, hogy azt megértsem, és kövessem ami itt van. Minden sziréna, és dörrenés után amit nem kísért sziréna, csak néztem, hol, mennyi rakéta jött, mi történt, mindenki rendben van e. De tegnap tűzszünet volt, kicsit haza néztem, és mér az sem tűnt kicsinyesnek ami otthon van, sőt ijesztőnek. Nem tudom onnan milyen, de innen nézve, látom ahogy szép lassan megszüntetik a demokráciát, illetve meg akarják, és mintha ezt mindenki, mint valami mozifilmet nézné, hogy jééé de érdekes....
Aztán mikor épp össsze szedtem kicsit magam, és visszatértem a munkához, bejött egy kolléganőm, akit nagyon kedvelek, és csak annyit mondott - egy barátom többet nem beszél velem.. - kérdeztem, mi történt? Elmesélte, hogy tegnap részt vette a Rabin téren tartott béke tüntetésen (amire sajnos, "szerencsére" nem tudtam elmenni, mert későn értesültem róla). Elmesélte, hogy megint, mint a múltkori tüntetésen megtámadták őket, és rendőrség nem sokat segített sőt, mielőtt az egész igazán elkezdődött volna, hírdetést tettek közé, hogy a demonstárció elmarad, mert nem "tudják" biztosítani a helyszínt, ezért a rendezvényt törölték, ez nem volt igaz, a rendezvény megkapott minden jogosultságot, de ekkorra már a buszok amikkel emberek jöttek volna Haifáról, Jeruzsálemből visszafordultak, és mire megkapták a szervezők üzenetiet, már nem tudtak visszafordulni, így 7000 Tel Avivi vett részt a békés béke tüntetésen, aminek végül megint az lett a vége, hogy emberek elmenekültek. Elmesélte, hogy állt a végén egy srác pár másik emberrel a téren, a srác homlokán egy felirat: A béketüntetésre jöttem, Arab vagyok, szeretem Izraelt, meg lehet verni... A kolléganőm odament hozzá szolidaratani, és beszélgetett vele, elmondta a srác, hogy őt a szülei arra nevelték, hogy szeresse Izraelt, annyira, hogy ő még katonának is bevonult, de sajnos, a seregeben olyan rasszizmust tapasztalt, és úgy megnehezítették az életét, hogy végül feladta. És bár ez az ellenállás felé, egy kisebbségtől érkezett és a többség támogatta, nem bírta tovább, de ennek ellenére, még mindig szereti Izraelt, ő itt született, itt szeret élni, és megtesz mindent, amit tud. Ahogy látom, most éppen segíti a béke hangját. Mert ezek a demonstrációk nagyon fontosak. Látom, hogy most szükség van arra, hogy az ország megvédje magát, de ennek ellenére, szükséges, hogy láttassuk, hogy mi békében akarunk élni, mi nem háborúzni akarunk, ha kell megvédjük magunkat, de a cél az, hogy békében élhessünk. és minden áldozatot gyászolunk, bármely oldalon is halt meg. És nem értem meg, hogy ha mindenki oly büszke az Izraeli demokráciára, mint egyetlen demokrácia a közel keleten, akkor miért kell ezeket a demonstrációkat, ilyen brutálisan elfojtani. és itt is persze, a kisebb, de hangosabb, és agresszívabb tömeg nyert, szomorú...
Most itt ülök, egy kávézóban a Habima színháznál, a Rothschild végében - ahol nemrég, egy másik béke tüntetést vertek szét - minden békés, az emberek kávézzanak, az utcán jönnek mennek bicikliznek, ez egy szokásos munka napnak tűnik. Ha nem olvasnék híreket, nem tudnám, hogy bármi zűr van. De közben tudom, hogy emberek halnak meg azért, és harcolnak azért, hogy most itt ihatom a kávémat, a gyönyörű napsütötte Tel Aviv-ban, és ettől nem érzem jól magam. Soha életemben nem gondoltam, hogy egyszer ilyen helyzetben leszek , soha nem akartam ilyen helyzetben lenni, gyűlölöm a háborúkat. De amikor azt látom, mi van Európában egyes helyeken, hogy Franciaországból menekülnek ide emberek (most is miközben rakéták hullanak).  hogy épp most szüntettünk meg, erős közösségi összefogással, egy Facebook oldalt, amire Párizsi zsidók neveit, címét és fényképét tették fel, hogy megverhessék őket - és a tiltásig legalább 15 embert vertek meg - akkor úgy érzem, nem lehet nem harcolni. Csak reménykedem, hogy egyszer majd nem kell harcolni azért, hogy ne utáljanak emberek másokat azért mert mások, és ne kelljen senkinek meghalnia azért, hogy én vagy bárki más itt a kávézóban, nyugodtan élhessen. Muszáj kiírnom magamból ezeket az érzéseket, nem kell vele egyetérteni, de akkor is ezt érzem, és mindig is a béke hangját fogom támogatni, mert, még ha tudom is, a harc elkerülhetetlen, a cél a béke, és NEM a háború.

Amúgy az élet:
Tegnap szuper napunk volt, reggel találkoztunk új barátokkal, reggeliztünk egy gyönyörű helyen Jaffo-ban, élvezve a tűzszünetet, majd lementünk a tengerpartra, ahol amúgy jól leégtem, de a víz isteni volt, és este még csináltam egy isteni vacsorát, aztán vége lett a tűzszünetnek, majd újat hirdettek,  elvileg 24 órára, de már meg is törték, nem is értem miért kérik, ha úgysem tartják be.

Jó hír, hogy kaptam egy kis munkát, egy tündéri 1,5 éves kislányra kell vigyáznom majd néha, és magyarul tanítanom, mármint magyarul kell beszélnem vele. Szóval most próbálok vissza emlékezni, meg a netet kutatni gyerek mondókák, meg énekek után, igazi pozitív terápia. Bár itt is durva élmény volt, hogy mikor mentem, múlthéten az első napra, mindenhol elmondták, hova kell fussak a gyerekkel, ha megszólal a sziréna. Nagyon bizarr volt, ahogy megbeszéltük, hogy itt a pelenka, ott játék, amott a mesekönny, ja és az óvóhely meg lent, és ha a játszótéren vagyok akkor meg ott hol.  Már előre leizzadtam, hogy basszus, ezt babakocsival, a játszótéren, hogyan fogom megoldani, mikor alapból bénázom a babakocsival (ááááááá). Úgyhogy most imádkozom, hogy ma fél öttől fél hétig ne legyen semmi zűr, szóval tűzszünetet két órára, légysziiiii! De abban bízom, majd követem a többi anyukát, és lesek, hogy mi a teendő. Valahogy eddig sose éreztem, hogy olyan nagy cucc lenne ez a sziréna, mindig bementem valahova, volt időm, de így azért kicsit más érzés lett. Annyira megszoktam már, amúgy, hogy a minap, a zöldségesnél, én is vásároltam tovább tovább, mint  a többiek, mintha mi sem történt volna, egy mangó egy bumm, ez kicsit kemény, inkább ezt, még egy bumm.

A múlt hét elején voltam, az első önkéntes tréningemen, az önkéntes munkahelyemen szervezésben, az új feladat köröm miatt. Elképesztően jó volt, tényleg mindent érettem, pedig az elején be voltam szarva, hogy úgysem fogom érteni, és még magamban mondtam, hogy jaj nem értem, jaj nem értem, aztán egyszer csak észre vettem, hogy jéé ezt értem, pedig a fele időben egy professzor tartott előadást a feminizmusról, nagyon érdekes volt.
Sőőt ami a legjobb, a végén oda jött hozzám egy lány, elmondta a szülei magyarok. Az anyukája holokauszt túlélő és egész életebén a miszrád klitában dolgozott, új bevándorlókkal foglalkozott, és ő is ebben nőtt fel, de sajnos ő nem tud magyarul, csak hogy szeretlek. Hallotta, hogy meséltem, hogy nehéz itt, hogy otthon maradtak a barátaim, és ő nagyon szeretne a barátom lenni :), nagyon aranyos lány, szóval, mondtam, hogy boldogan. Így hát megvan az első igazi izraeli barát, akivel lehet héberül beszélni, végreeeeeee!

És most ezzel a pozitív lendülettel, megyek tovább! Az otthoniaknak meg üzenem, hogy ne aggódjatok nagyon értem, vigyáznak rám!


A címet egy régi izraeli kalózrádió adótól kölcsönöztem, utána lehet olvasni:

A Béke hangja - Voice of Piece

Lépcsőházi mesék

Megint kicsit összefoglalom az utóbbi két napunkat.
Bevezető a Facbook oldalamról:

Péntek (11-e)
Reggel:

• Rakéták ide vagy oda, mi tovább csinosítjuk a lakásunkat! Irány az IKEA ! Élünk halunk a svéd designért!
• Ezek olvassák a bejegyzésemet, épp most volt egy sziréna, most a buszon ért minket, ez volt eddig a leghangosabb. Keep going! Azt hiszem még sem Rishon Lezionba kellett volna menni...

/Amúgy, persze tök feleslegesen mentünk ki, csak az nem volt épp raktáron amiért mentünk, de azért vettünk álló lámpát, egy két kis izét a konyhába, képkereteket csak kettőt, mert az itteni IKEA-ban nincs sima üveg képkeret ez egyenesen vééérlázíító, komolyan. Éééés egy igazi baldachinos szúnyoghálót, irtó romantikus!/

Este:
Kis esti adrenalin fröccs, megszólalt a sziréna, véletlenül valamelyikünk bezárta a bejárati ajtót, és nem találtuk a kulcsot, vagy fél percig, de végül sikerült kijutnunk, és biztonságos helyre menni, újabb tanulság, mindig legyen a kulcslyukban a kulcs. De ma igazi Balkán party van a Gagarin-ban többek a Besh 'o Drommal egyenesen Budapestről ááááááááá, megyek egy óriásit bulizni, ez kell az idegeknek, meg egy jó kis pálinka!

Szombat:Azt hittük, nyugis napunk lesz, egész nap semmi, hosszú alvás a bulizás után, aztán séta a Neve Tzedekben barátokkal, ebéd, bicikli, film nézés, hír nézés. Láttuk hogy ma csak (eddig) Jeruzsálem és környéke volt érintett, épp telefonáltam, hogy minden rendben van velem, amikor megszólalt a sziréna, volt pár bumm vártunk feljöttünk, de korán, még sziréna még bumm, majd majdnem 20 percet vártunk, jobb a biztonság. Ami a legrosszabb, hogy mindennek tetejében borzasztó meleg van, magas páratartalom, így a lépcsőház, nehezen elviselhető. A pánikolós szomszéd már lent, volt állítólag előre bemondták a TV-ben is, hogy 9-kor várható, muszáj lesz TV-t nézni, folyamatosan.


Szóval, továbbra sincs nyugi, de a vaskupola teszi a dolgát, így valódi veszélyben nem vagyunk.

De a Balkán party a Besh O'drom-os Barcza Gergővel, valami elképesztően fantasztikus volt, mindent elfelejtettem, csak táncoltam, táncoltam, és élveztem a zenét, ami nekem az otthon. A dj maga DJ Partizáni, egy orosz hapsi, aki teljesen rákattant a Balkán, meg cigány zenére, úgy néz ki, mint aki épp a Macska Jajj-ból lépett ki. A buli nehezen indult be, de aztán kiment a DJ és mindenkit beterelt. Elég családias buli kb 20 ember lehetett de engem csak a zene érdekelt, és hogy végre felszabadultan táncoljak. A koncert végére még betoppant pár magyar, szóval még egy órát legalább dumáltunk a parkolóban, kis magyar találkozót tartva, az amúgy 100% orosz helyen. Ez is egy olyan pontja Tel Avivnak, mintha egy ajtón belépve, egy másik országba lépnél be, talán egy Moszkvai bárban, folyik a vodka, néha a földre is, mindenki táncol, tipikus arcok, festett arcú, szőke lányok...

Általában nem bírom az éjfél után kezdődő bulikat, de most az esti sziréna, adott elég adrenalint, hogy hajnali négyig bírjam, mondjuk nem tudtam olyan jól aludni, mert közben féltem, hogy felébredjek, ha megint reggel 8-kor kezdenének szomszéd barátaink, szóval kissé szakaszosan aludtam, de azért vagy fél délig.

A nap végére már azt hittük, a mai riadó elmarad, elfogyott a muníció vagymi, de nem így lett.
Az tegnap esti riadó kissé megviselő volt, főleg a szomszéd pánik beteg lány miatt, szörnyen megviselő hallgatni ahogy sír, és mondja, hogy nem bírja, szerencsére a Balázs elég higgadtan és jól kezeli. Közben egy kedves rokonommal telefonáltam, hogy megnyugtassam semmi gond, na persze, pont akkor szólalt meg a riadó, lehet elkiabáltam a dolgot, mikor vége lett visszahívtam, hogy még mindig minden szuper, csak kellett egy kis lépcsőzés az éjszakára, úgysem árt a sport, amennyi édességet eszek mostanában, szóval érzem a gondoskodást. Ja és közben nagyon meleg lett, 80%-os párával, szóval a lépcsőház igazi szauna volt, így még a méregtelenítés is megvolt.

Azért az idegeim már nem olyan hálásak, este mikor már félig aludtam, valami idióta elkezdett petárdázni (ami itt nagyon gyakori), úgy megijedtem, hogy aztán álomba sírtam magam. Reggel már héttől félálomban tartottam magam, hogy mindjárt fel kell kelni, mert úgyis riadóra kelünk, de végül nyugis reggelünk volt. Elmentem orvoshoz, mert valami makkanás van a csuklómmal, a vénám körül, de mehetek újra kedden, mert ma mégsem rendelt a doki, és azt mondták ha már öt hete elvagyok vele, két nap nem számít, és végülis ezzel nem tudtam vitatkozni, és már így is hipochondernek érzem magam, mert harmadszor megyek mutogatni a makkanást, és az előző két alkalommal sem mondtak semmit, de nem adom fel, amíg nem múlik el!!

Aztán elmentem egy kis lélek ápolásra, mert az idegeimnek is kell a törődés, aztán utaztam szép békésen a buszon, amikor elindult a riadó, busz kinyit, futás az első házhoz, be házba a lépcsőházba. Jó sokan voltunk, felvertük az egész házat szerintem, mert persze mindenki egyszerre beszélt, jó hangosan, ki telefonon, ki egymással, nem is lehetett végül hallani a szirénát, de aztán valaki kisebb nagyobb sikerrel, próbálta halkabbra csavarni a hangerőt, és akkor hallottuk a 4 bumm-ot, lélegzetvételnyi csendszerűség, majd újabb hangzavar, mindenki megbeszélte telefonon, merre hány méter, vártunk 10 percet, futás vissza a buszhoz, Balázs gyorsan hívott, megbeszéltük, hogy rendben vagyunk, aztán irány haza. Megnéztem utána, a következő helyeken volt sziréna: Tel Aviv, Givatayim, Holon, Bat Yam, Ramat Hasharon, Bnei Brak, Givat Shmuel, Herzliya, de később északon is voltak riadók, Haifa Naharya.

Remélem hamar vége lesz, bár most olvastam, hogy épp elküldték az Egyiptomi béketárgyalót.
De tegnap ráadásul, már palesztin területeket is lőttek, Bethlehem, Hebron azt írták mostantól ezeket a helyeket is védi Izrael. Mert nem a palesztinok ellen harcolnak, hanem a Hamasz ellen.

Ezen felül, Izrael kész személyesen kimenteni azokat a palesztinokat, akik hajlandóak elhagyni az otthonaikat Gázában, de erre fel a Hamasz felszólította az embereket, hogy hagyják figyelmen kívül az IDF felhívásait, tehát azt is, ha szólnak, hova lőnek, hogy időben elmenekülhessenek.

Csak békére vágyom, és arra, hogy egyszer Gázában is békét akarjanak, hogy ne akarják, politikai célra felhasználni a saját halottaikat. Azt kívánom legyen saját országuk, de ne valami ellen, ne a gyűlölet tartsa fent, hanem az a vágy ami Izraelt hozta létre, hogy békében élhessenek a saját földjükön.

(Reuters)

Tel Avivból jelentem

Most főleg azoknak írok, akik a facebookon nem tudnak követni, Íme a legutóbbi helyzet jelentésim az elmúlt napokból:

Tegnap (2014.07.09):

"A reggel is izgalmasan indult, épp befejeztük a reggelit, és indultunk volna dolgozni, mikor megszólalt a sziréna, most jó hangosan, szóval lépcső házba ki, ahol most a másik szomszédunkkal ismerkedtünk meg, aki nagyon szimpatikus, nem pánikol, bár ő is nagyon mondta, hogy, hogy utálja ezt, bár nem is tudom, ki az a perverz aki azt mondja ilyenkor, hogy jeeeeh sziréna!!! buli vaaaan!, na szóval ez utálatos nagyon, ez tény. Megbeszéltük, hogy megyünk demonstrálni a békért, és elköszöntünk. Pukkant párat, olvastam 2 is 5-öt is, nem tudom pontosan mennyi volt, aztán irány a munka! 
Szép sziréna mentes napot mindenkinek! Béke!"

Ma (2014.07.09):

reggel:

"Ma nem az óra csörgésére keltünk, hanem szirénára, félálomban háló ruhában, szaladtunk ki. Azt mondhatom, jobb hatásfokkal ébreszt mint a kávé, de szívesebben kómázom, szóval kösz fiúk az ébresztési alternatíva tesztelését, maradnék a hagyományosnál, tuuuudom, borzasztó konzervatív vagyok. Mindenkinek szép jó reggelt! "

déleben:

Most egy kávézóban ért a sziréna, gyorsan beszaladtam egy házba, elég lazák itt az emberek, senki sem rohangál. De komolyan, az embert már kávézni sem hagyják nyugodtan! De ez most távol volt, nagyon halkan halottam két robbanást, de a reggeli az közel volt nem messze tőlünk esett le a hatastalanított rakéta, a Florentine negyedében. Szép napot! #TelavivUnderAtack #israel #IwantPeace

1 óra körül:

Azt hiszem, azt utálom a legjobban, amikor nincs sziréna, csak hallom a robbanást, és nem tudom most mi van, ha tőlem távolabbra lövik, akkor itt nincs sziréna, de hallom a robbanást, és csak találgatok, hogy vajon, most mi történt, és most tényleg azt hallottam e, "Szerencsére" Balázs rögtön írt, ő látta az ablakból ahogy lelövi a vaskupola...

Itt tartunk most, nem tudom, mi lesz még a nap folyamán, remélem békésebb órák jönnek. Igazából a vaskupola miatt senki nem aggódik, mikor jön a sziréna mindenki elmegy védett helyre, az egész max 2-3 perc, sziréna, pár bumm, és mindenki megy tovább. Ma mikor egy kávézóban ültem, és mentem egy ház felé, be a házba, még tőlem kérdezte egy Izraeli nő, hogy mit csináljon :), nem is értem, hol élt ez a nő eddig ?! a föld alatt !?, na nem baj, beszélgettünk kicsit, és tényleg pár perc után olyan az egész mintha tényleg a világon semmi sem történt volna. 

Én egyenlőre próbálok erős lenni, nem félni, és általában ez jól is megy, a ma reggeli nagyon hangos volt, ezután már kicsit szarabb volt, de igazán, nem ez ami megvisel, Olvasom mit írnak a magyar újságok, háborút írnak, amikor csak egy terror szervezettel harcolunk, a legkisebb mértékben sem tudnak különbséget a "palesztinok", és a Hamasz között, mintha ez egy és ugyan az lenne, PEDIG NEM, és ez egy fontos különbség, nem jó ha elmosódnak ezek  a határok, és fontos különbséget tenni, hogy nem a palesztinok, hanem egy Hamasz nevű terror szervezet lövi ránk a rakétákat, és ő ellenük harcol most Izrael. Ami még ennél is elkeserítőbb azok a kommentek, tegnap már sírni tudtam volna, mindenhol elképesztő gyűlölet hullám Izrael ellen, mármint, persze tudom, hogy ez van, az eszemmel, de olvasni, látni több száz ilyen kommentet, az fájdalmas, és látni azt a tudatlanságot elkeserítő. Én annyit próbálok tenni, hogy a saját érzéseimet leírom, a saját szememmel látottakat leírom, nem akarom a helyzetet elemezni, nem vagyok szakértő, én csak egy szemtanú vagyok, és azt tudom átadni amit látok. Itt Jaffo-ban nincs baj, mindenki békében él, arab, muzulmán, zsidó, keresztény. Örülök, hogy egymás mellett halhatom a harang zúgást és a müezzin hangját, ez nekem a béke hangja, a reményé, hogy egyszer ezen a földön az emberek egymás mellett, egymással, békében fognak élni. 

Addig is, a a legjobb amit tehetünk, hogy élvezzük amink van, lemegyünk a tengerpartra este sörözni, veszünk egy sütit a kedvenc pékségemben, kiülök az erkélyre egy kávéval, és elhessegetem a sok rossz gondolatot, a szorongást, és egyé válok a mediterrán élet érzéssel. 

Szirénák közt, gyors helyzet jelentés

Túl vagyunk életünk első légiriadóján, a hangja nem valami erős, ha minden ablak zárva lett volna, nem biztos, hogy meghallom, és végig nem voltam biztos benne, hogy ez most az, vagy nem az? Míg Balázs összekapta magát (épp a zuhany alatt állt), gyorsan kiszaladtam, megnéztem mások mit csinálnak, és már jött is a szomszéd lány, teljes pánikban. Kimentünk a ház általunk védettnek titulált részére (ez régi ház, nincs óvóhely benne) és végig nyugtatgattuk szegényt, ami teljesen lefoglalta a mi idegeinket. Halkan de hallottuk, ahogy pukkant a rakéta, aztán vártunk még kicsit, biztatgattuk még kicsit a leányzót, és vissza is jöttünk a lakásba, Szóval a helyzet még inkább izgi mint ijesztő, és van szuper védelmi rendszerünk is (I LOVE IRON DOME). Sőt, a szintén kissé gyenge idegekkel rendelkező amerikai főnököm, azonnal írt, hogy ő biztonságos helyen lakik, egy Tel Aviv meletti faluban, van plusz vendégszobájuk, ha kell hely mindig mehetünk oda, sőt ha este valami rosszabb lesz, a férje meg a lánya a közelben fog foci VB-t nézni, és fel tudnak minket szedni, namost első kicsit beszartam, hamár egy sok éve itt élő, ilyeneket mond, akkor lehet, hogy én vagyok bátor nyuszika (?), de aztán belegondoltam, hogy ha férje, meg a lánya ide jön a közelbe foci VB-t nézni, akkor annyira nagy gáz nem lehet, és mondta is, mikor rákérdeztem, hogy nincs vész, csak az ő idegei már öregek, és akarta hogy tudjam, van hova mennünk. Mindig mondom én, hogy önkéntesnek lenni, egy nagyon megtérülő, és gyümölcsöző vállalkozás. Ja igen még egy kis előzmény, tegnap este kezdődött a nagy őrület, és mikor haza értem az ulpánról, a pánikbeteg szomszéd lány kirohant a és mondta nekem, reszketve, hogy őrült gáz van, és úristen, és mostmilesz, és jajj, és ő ezt nem bírja, és nagyon vigyázzak, és hova kell menni, és nemfélsz? Hááááát ööööö ezek után kissé beszarva léptem be a lakásba, és elkezdtem pánik szerűen nézni a híreket, amiben emberek teljesen rémült, és felháborodott fejjel közölték, hogy nem tudnak aludni, és legyen már ennek vége. Így aztán kicsit megnyugodva feküdtem le aludni. Én igazán együtt érző vagyok, és tényleg milyen már, hogy nem hagyják az embert aludni, de azért ezt olyan körítéssel, és hangnemben előadni, mint : "Hölgyeim és uraim, folyamatos rakéta támadás alatt állunk, óránként házak dőlnek össze, és eddig 300 ember lelete halálát, ááááááá majd jelentkezünk" azt egy kicsit erősnek éreztem. De nem csak én, ma volt fent nálam a lakás tulaja, csak erre járt a fiával, még mindig szuper jófej, nagyon jót beszélgettünk, és kérdeztem tőle, mint itt született Izraelitől, hogy most mi van, mit kell tenni, meg ilyenek. Nevetve mondta, hogy semmi sincs, csak a média felfújja, és hogy ez szerinte mennyire káros, de Tel Aviv-ban nem lesz semmi nincs miért aggódni. És ha mégis, van hova mennünk ügye... 

És akkor néhány link, ha valaki utána akar olvasni a fejleményeknek:

angolul:

http://www.haaretz.com/news/diplomacy-defense/1.603677

magyarul:

http://hvg.hu/vilag/20140708_Izrael_komoly_legitamadassal_valaszolt_a

http://nol.hu/kulfold/felszaz-helyre-lott-izrael-a-gazai-ovezetben-1472951

http://nol.hu/kulfold/izrael-kemenyen-odavagna-a-hamasznak-1473015

 

És egy kép amit Steiner Kristóf osztott meg, és remélem nem veszi zokon, hogy itt is megosztom:

"Én a békét választom!" - angolul, héberül, arabul egy tel avivi kávézó ablakában. 

Jaffo-ban az élet

Szóval ott hagytam abba, hogy beköltöztünk, és a fellegekben járok, ami továbbra is konstans. Épp óriási lakberendezési őrületben vagyok, folyamatosan a neten keresek ötleteket, már reeeengeteg képem van, és ötletem, már csak meg kéne hozzá gazdagodni. De addig is, az a jó ebben a városban, hogy az ember mindenhol találhat valamit, eddig sikerült találnom egy tökéletesen rozzant falapot (valami jó kis feliratos tábla lesz belőle), és egy adag retró izraeli reklám képeslapot, és még csak egy hónapja lakom itt, és igazából csak 2 hete figyelem az utcákat, szóval haladunk... Ezen kívül meg ügye itt van tőlünk 10 percre a bolhapiac,a mi elsőre nagy csalódás volt, senki nem akart velem alkudozni, amitől komolyan megsértődtem, miazmár hogy ENGEM, EEEENGEM csak egy lúzer kis turistának néznek, akit csak úgy át lehet vágni a palánkon, és majd megveszek egy vackot arany áron, mert azt mondja ez ennyi. Ott is hagytam mindet. Volt olyan, ami után vagy fél napig röhögtünk, olyan árakat mondott a lámpáira, mondtuk is, hogy inkább mondta volna, hogy bocsi nem eladó. Aztán úgy döntöttem megnézem az ebay-en (online aukciós ház), hogy mégis mennyi az annyi, és akkor már legalább érzem mi is a reális ár, nyílván a fele azoknak amiket mondtak, szóval az összes tudásommal, és kellően helyinek öltözve egy sima keddi napon, elindultam újra a piacra, mindenre húztam a szám, ami nem csak játék volt, rengeteg a hulladék, aztán megláttam egy gyönyörű kis vázát, odamentem megnéztem, elmentem, vissza, mire megszólított az árus, mondott egy nagy számot, mondtam az sok, mondott egy kisebbet, felvettem, és észrevettem, hogy van egy kis hiba a festésben ami lekopott, nagyon húztam az orrom, és mondtam neki, ez nem jó kopott, még kisebb ár, mondtam okéééé átgondolom hmmmm, még kisebb ár, így lementünk a felére, ami már megérte, bár gondolom ő még így is jól járt. DE ami a legjobb a piacban az a hangulat, mindenki hangosan üvöltözik, ócsárol, visszataszigál, könyörög, meg persze vannak, a tök közönyösök, azt nem is értem minek vannak ott, csak ott ül és szenved a melegtől, nem tudom ez milyen technika, de biztos valakinek ez jön be. És hamár hangulat, életem legnagyobb kihagyott fotója, teljesen kész vagyok, hogy nem voltam elég gyors, és észrevétlen, gyakorolni kell ezt a paparazzózást. Naszóóóval, ahogy ott sétálgattam az asztalok között, felfigyeltem egy nagyon ortodox hapsira, igazi kaftános pajeszos, látom hogy nagyon néz valami cd-ket, odamentem, gondoltam zene, mert szólt rendesen a kacskaringós zene, majd ahogy közelebb érek, de nem nagyon közel, rögtön észrevetettem, hogy a kedves fiatalember kupacnyi pornó gyűjteményt nézeget, ha lett volna még egy fél percem, szuper fotó lehetett volna belőle, nembaj megyek én még oda, reméljük ő is (hahaaa -  ördögi kacaj), csőre töltött telefonnal.
Ezen kívül élvezzük az életet, minden este az óvárosban sétálunk, vagy lemegyünk a tengerpartra megiszunk egy sört, sőőőt hazafelé mivel a tengerparton jövök, néha csak úgy beugrok a tengerbe, vagy napozok kicsit, vagy csak gyönyörködöm. Sőt néha kicsit csavargok, és új helyeket fedezek fel, múlt héten például az Amerikai Kolónia negyedét. Az történt, hogy véletlenül, rossz helyen fordultam be egy utcán, és megláttam egy nagyon érdekes házat, gondoltam lefotózom, aztán feljebb mentem, és egyszer csak egy tök idegen városban találtam magam, olyan ez a város, mintha mindenhol csillagkapuk lennének, vagy maga Woland, esetleg valamely bűbájos segítő társa viccelné meg az embert, és hipp-hopp teleportál egy másik világba, vagy városba, nagyon gyanús. (A cikk végén lesznek képek!)
Az önkéntes munkahelyemen, a női szervezetnél, új munkaköröm lett, mivel jelenleg nincsenek EU-s pályázatok, már csak 3 napot dolgozom délelőtt, és most olyan nőknek segítek, akik saját vállalkozást indítanának, és Facebook oldalt szeretnének, na nem mintha ebben olyan jó lennék, de szuperül használom a Google keresőt, és már utána olvastam mindennek, szóval az alapokat át tudom adni, és addig én is tanulok, szóval ez mindenkinek jó. Ma volt az első kliensem, jó két órát beszélgettünk, nagyon jó volt, bejelöltem őt is és az oldalát is, erre este megnéztem az új bejegyzését, konkrétan az ellenkezőjét csinálta annak amit mondtam szóval, azt hiszem fejlesztenem kell a kommunikálós, és megyegyőző képességem, de amúgy a beszélgetés végén, nagyon boldog volt, és nagyon örült, ami már tudom, hogy itt semmit sem jelent. Nade lesz  egy második megbeszélésünk is, addig összeszedem a hibáit, leírom kinyomtatom, a kezébe adom, és kielemezzük, és akkor talán jobban átmegy az üzenet.
Jaigen, és mivelhogy valahol tanulnom kell, mostmár van nekem is Facebook oldalam, ahol lehet engem és a kis életünket követni, szóval hajrá, hajrá!

Fotó szekcióóóóó:

Ezeket találtam az utcán: 

Ezt vettem a bolhapiacon:

Hazafelé, gyönyörködés...

Amerikai Kolónia

Egy kis menyország

Végre, végre elköltöztünk most majd két hete, a csodálatos, szépséges, fenséges Jaffo-ba. Hát ha eddig néha volt is kis honvágyam, ezennel minden morzsája eltűnt, itt lakni, egy csoda, komolyan! Számokban: 8 percre vagyunk kellemes sétával, a tengerparton a Jaffo-i kikötőben, vagy Jaffo óvárosában, 20 perc az első strand, 5 percre van egy fantasztikus, ám kalóriákban kissé veszélyes pékség/cukrászda, és egy hozzá tartozó étterem kávézó, mellette Tel Aviv legjobb humuszozója Abbu Haszan étterme, 10 perc a Jaffo-i nyüzsgő bolha piac, 20 perc a francia kisvárost idéző Neve Tsedek, ahol szintén tucatnyi különleges étterem, és szuper fagyizó is van. Tehát ha este, mondjuk el akarunk menni vásárolni, haza felé választhatunk, hogy átvágunk az óvároson  dombra fel és le, vagy végig sétálunk a tengerparton az Óváros mellett. (Nem rossz mi?) Ja igen amit imádok itt még, hogy minden reggel harang zúgásra kelek, és van müezin is, igazi kis vallási kavalkád vesz körül.
Ja igen a pékségbe beugrottam két napja kenyeret venni (minimum 15 féle egészséges teljes kiőrlésű, magos, aszalt paradicsomos, olajbogyós, diós kenyér van, a sütiket el sem mondom, de komoly küzdelem nem venni semmit), szóval az eladó fiú egy tünemény volt, megkérdezte ki vagyok mi vagyok, honnan jöttem, persze nagyon szerette Budapestet, és hűűű, milyen jól beszélek héberül, muszáj törzs vásárolnak lennem, elő is vette a kártyát kitöltöttünk mindent, és kaptam még ajándékba egy isteni mandulás csigát is (wooooow), és mivel nem én vettem, még lelkiismeret furdalásom sem lehet, én csak áldozatul estem. A ház alatt van egy kis arab bolt, ilyen kis sima élelmiszer bolt (alkohol az nincs, de van szembe egy zsidó bolt is ott van minden), nem tudom hogy éjjel nappali e, de minden esetre sokáig nyitva van, szuper kedvesek az eladók. A múltkor a szuper elektromos bringámat akartam a bolt előtt lekötni este, mikor is az egyik dolgozó, nagyon aggodalmasan megkérdezte, meddig akarom itt hagyni a bringám, mert ez így nem biztonságos itt, mondtam 10 perc, és a férjem jön és felhozza, megnyugodott, és mondta addig ügyel rá, de mindenképpen vegyem, ki a töltőjét (!), teljesen meg voltam hatva. Ja igen a macska/kutya eledeles boltot is egy szuper kedves arab család viszi; anyuka, lánya, fia szokott bent lenni, és itt van minden féle szuper kedvezmény, sőőt új konverek vanak itt, aminek óriási sikere van a cicáknál.
Ennek ellenére az eleje nem indult ilyen jól, a szállító fiúnak a teljes táskáját kilopták a kocsiból, pedig volt egy csávó akinek az lett volna a dolga, hogy erre figyeljen, de elterelte egy a figyelmét, és egy másik benyúlt a másik oldalon a kocsiba és vitte a táskát, nem jó kezdett, de azóta minden rácáfol erre, és az előző helyen, ami jó környék elvileg, a házból lopták el a bringámat, szóval mindenhol van minden, de azért adtam borravalót, nem sokat tudtam, de ezek után valamivel kompenzálni akartam szegényt.
Aztán pár napra rá elaludtam elintézni az átírásokat, az elején nagyon lazán ment, bementem a Tel Aviv Belügyminisztériumba átírni a lakcímkártyán a címet, ez körülbelül 15 percbe telt, bár közben egy nyanya megpróbált meggyőzni, a sorban, hogy nem jó helyen vagyok, mert Jaffo nem ide tartozik, nem érdekelt, inkább kivártam a sorom, és nem is kellett máshova mennem. Innen át mentem Givatayimba, hogy lezárjam az arnona (ingatlan adó) számlámat, ez is 15 perc volt, itt kaptam egy papírt külön, hogy tovább tudjam vinni a kedvezményemet (egy évig csak egy részét kell fizetnem, ez minden varosában más összeg), innen vissza Tel Avivba a polgármesteri hivatalba, na itt már húzósabb volt, előttem 30 ember várt, de szerencsére egy óra után beindult a sor, egy helyen, egy nyomtatvánnyal elintéztem a vizet és az arnonát, DE hogy ne hogy már minden olyan simán menjen, a kedvezmény papírt elcseszték, és a telefont se vette fel senki, pedig nagyon próbálkozott az ügyintéző csaj. Szóval, vissza Givatayim, az ügyintéző csaj, nem értette mi a baj a dokumentummal, de mivel nagyon szépen kértem, szájhúzva bár de ráírta a kért adatokat, újra vissza Tel Aviv, újabb 40 perc és sorra is kerültem, itt még több kedvezményt fogunk kapni, ami azt jelenti, k.b. egy jelképes összeget fogunk csal fizetni (juhiiiiii). Ezután gyorsan még elintéztem a Tel Aviv digtel kártyát is, amivel rengeteg kedvezményt kaphatunk, és többek közt tudunk kedvezményes kártyát venni a bicikli bérléshez, ez se ment egyszerre, mert a Balázséhoz szükség volt ő aláírására, szóval megcsináltattam az enyémet, mentem egy kört és vissza, a kártyát meg majd másfél két hónap múlva kapjuk meg. Ja a nagy jövés menésben a terminál kezelő kezelő fiú már előre köszönt, és új sorszám se kellett egész nap lehet egy számat használna az épületeben, az összes ügyintézéshez. Bár jót nevettem, hogy itt is van szuper számhúzó okos terminál, de nem ám magadtól kiválasztod mit akarsz, neeeem, ott ül egy srác (biztonsági őr), és ő adja a sorszámot, tisztára otthon éreztem magam!
Közben beszéltem telefonon is, meg találkoztunk is a lakás tulajával, aki továbbra is szuper jó fej, és teljesen le volt nyűgözve, hogy már is el van intézve minden, pedig én már be voltam sza*va, hogy csak, majd egy hét késéssel álltam neki. pedig megszokhatnám már, hogy itt semmi sincs azonnal, sőőőőőőt.
Volt nálunk jövés menés, barátok is, sőt Apukám is végre meglátogatott minket, hacsak pár napra is, de legalább ízelítőt kapott az itteni szuper életünkből, és a csodás Tel Avivból, nem mellesleg a tengerparton kicsit pihenhetett végre.
A macskák kicsit ki voltak a költözés közben, de imádják az új lakást, mikor Balázs meg Apu átvitték a nagy szekrényt az egyik szobából a másikba Tigris teljesen kétségbeesett, hogy már megint költözés, de aztán megnyugodott a végén. Az egyetlen gond, hogy van egy felső tároló ahova fel lehet mászni, ami nem is lenne gond de Tigris tériszonyos macska, és lefelé már nem megy, elkezd vadul nyávogni, hogy mentsük meg, na most ez az éjszaka közepén annyira nem buli, amikor oda mész erre elmászik, és könyörögj neki hajnali négykor, hogy ha már ordít, legalább méltóztasson oda fáradni, hogy levehessük. Még dolgozunk a problémán, de majd kitalálunk valami lépcsős megoldást. De ma végre végig aludtuk az éjszakát, nem tomboltak a macskák, szépen aludtak a lábunknál.


És akkor néhány kép az új lakásból :)

Az ablak mögötti zsalu zárja:

Kitámasztó:

A padlónk a fél lakásban:

A csengőnk:

Konyha:

 Étkező: