Sűrű hétköznapok

Gyorsan elhadarom, mik is történetek az utóbbi napokban. Voltam a MATI-ban, ez egy szervezet ami vállalkozás indításban segít, új oléknak ingyen. Van tanácsadás, kurzusok, mentor 10 alkalomra. Első körben  egy tanácsadáson voltam, ami nem volt valami nagy élmény, egy igazi karikatúra hapsi fogadott, aki úgy nézett ki, mint egy szigorú könyvelő, aki 50 évesen is a mamájával él, és molyirtó szagú. Nem igazán akarta megérteni mit szeretnék, és nagyon ingatta a fejét. Úgy éreztem magam, mint akit megdorgálnak a béna fogalmazása miatt az iskolában, mert nem követi a bevezetés-tárgyalás-befejezés metódusát. Aztán azt feladtam, hogy megértse, inkább az indulásban kértem segítséget, hova kell menni, ha vállalkozást akarok indítani, hol milyen költségek várnak rám. Háát ebben nagyrészt segített de csak neveket mondott, azt már, hogy ezeket pontosan hol találom, nem tudta, mindent utána kerestem ki a neten. Meg persze ügyintézés közben kiderült, hogy még egy helyre el kell mennem (az egyik adó hivatalban a kettőből (!) egy nagyon kedves ügyintéző mindent elmondott, adott telefonszámot, címet), a szerinte 100 sékeles tb járulék valójában 330 sékel, de már meg sem lepődtem. Szóval még szerencse, hogy ingyen volt, mert ezért fizetni, enyhe túlzás lenne. Azóta felhívtak, hogy szeptember indul Tel Aviv-ban egy kurzus (pénzügy, marketing, adózás, sales ilyesmi), remélem az hasznosabb lesz, majd beszámolok. Na de végül is csütörtökre minden hivatalba sikerült eljutnom, és augusztus 29 én megyek haza üzleti útra (nagyon menőnek érzem magam).
Ezen kívül élvezzük az életet, egyre több barátunk van, szinte minden héten 2-3 alkalommal találkozunk valakivel, nagyon élvezem. Jókat eszünk, strandolunk, bulizunk, szervezkedünk, és mindenkinek külön-külön állandóan drukkolunk, hogy kapjon munkát, bejöjjön a biznisz, megtalálja a szerelmet vagy bármi, csak maradjanak itt!
Az önkéntes munkahelyemen is egyre jobban mennek a dolgok, most már minden héten két tanácsadást tartok, Facebook oldalak irányításából, amiből én is sokat tanulok, mert ezekre rendesen fel kell készülni, de nagyon élvezem, ezen kívül is most egyre több munkát adnak, szóval igazán hasznosnak érzem magam, sőőt egyre többet beszélgetek héberül bent is, és minden nap egyre felszabadultabb vagyok. Azt remélem addig dolgozhatok itt, míg teljesen sikerül beilleszkednem, és innen már könnyen, egy biztos háttérből találhatok majd, nekem való munkát. Mármint a vállalkozósdi most jól hangzik, de hát kit tudja, meg eleve csak hobbinak szánom az elején, egy jó zsebpénz reményében. De egyre jobban érzem magam, ha segíthetek, úgy érzem, itt meg tudok tanulni jó szociális munkásnak lenni. Most az a legjobb, hogy úgy érzem minden ajtó-ablak nyitva van, sok lehetőség közül választhatok, és ez felszabadító érzés (najó persze néha meg pont hogy ijesztő, mert mivan ha semmi sem jön be, és jajj milesz velem).
Szegény Balázsról nem sokat írtam mostanában, a munkahelye rendben van, sőőt néha már dolgoznia is kell valamiket, ami neki külön öröm, mivel jobban szereti ha 9 órában nem csak malmozni kell. Minden nap megdöbbenek, mennyire jót tesz neki ez az Ország, tiszta magabiztos, mosolygós, igazi laza jó csávó lett, szép barna bőrével, nagyon jól sikerült asszimilálódnia. És végre szeptembertől ő is elmegy hébert tanulni (juhiii!).
A hét legszebb napja augusztus 20.-a volt a 9. házassági évfordulónk, itt Izraelben a második. Szuper jó helyen ettünk, mindenféle tengeri herkentyűket, kagylót, rákot, szardíniát, ittunk isteni borokat, ettünk isteni desszertet, és a 3 pohár bor után, nagyon jó kedvűen, haza táncikáltunk, nagy nagy szerelemben...

BRAEKING!! na pont most, kezdődött újra Tel Avivban a szirénázás, pedig már valahogy gy éreztem, megunták, vagy kifogytak a rakétákból... Bár pár napja volt nagy durranás, sziréna nélkül, akkor már sejthettem volna, hogy nem sokára lesz még folytatás...

Az dokumentum, a vállalkozásomról 

Itt eszünk minden pénteken, ez lett most a törzs helyünk, a Yafo-i bolha piacnál a neve Italkia, és ez a pasi főz az orrunk előtt, isteni már nézni is!! 

Zajos hétköznapok - avagy úgy jó ha zajlik

Sűrű, eseménydús napokon vagyok túl. Voltak zajosabb napok, a háború miatt, és közben munka, meg esetleges biznisz ötletek, baráti találkozók, hajnalig beszélgetések, borok, sörök mellett...

Volt ha jól számolom két tűz szünet az utolsó beszámolóm óta, a legutóbbi két napja reggel 8-kor ért véget, de azóta itt Tel Avivban eddig még csend van, előtte megtudtam, hogy hajnali fél háromkor is felébredek a szirénára, bár ezt a tudást hanyagolni tudtam volna, volt egy este, mikor sziréna ugyan nem volt, mert nem Tel Aviv volt a cél, ennek éllenre nagyon ijesztően dörgött az ég, a rakétáktól. Egyenlőre, nem látszik ennek a konfliktusnak a vége, ami azért kezd egyre nyugtalanítóbb lenni, pedig bíztam benne kicsit, hogy utolsó 3 napos tűz szünet után kicsit lelohad valahogy ez az egész. De nehéz úgy, hogy a statisztikák szerint itt is elég magas a háború pártiak aránya, de én nem adom fel reményt, és továbbra is béke párti vagyok, a párbeszédé. Ezért is vásároltam én is a héten egy kis arab pékségben Jafo-ban, ahol az üzletben az összes dolgozónak lecserélték az egyen pólóját, amire most az van írva - Mi, zsidók és arabok visszautasítjuk az ellenségeskedést!", egy kampány keretében ahol Facebookon emberek osztják meg képeiket, együtt zsidók arabok, ezzel a felirattal pózolva. (ezzel a kulcsszóval lehet rákeresni a képekre: #‎JewsAndArabsRefuseToBeEnemies‬). Ezen kívül, vittem néhány dolgot egy gyűjtésre is, gázai gyerekeknek, nőknek (pelenka, cumisüveg, szappan, sampon ilyesmi), a gyűjtés itt volt a sarkon egy templomban, (aki lemaradt volna, eddig vittem a délen élő gyereknek játékot, és a Balázs munkahelyi gyűjtésén keresztül a katonáknak amire szükségük volt).  Szóval ezek a kis fények amik egyszer remélem túl ragyogják a háborút. 

Ezen kívül jó sokszor találkoztunk egy családdal, akiket régről ismerünk, még Budapestről, jó érzés, végre barátokkal lenni, és tervezgetni mindenféle szuper lehetőségről itt Tel Avivban. És még jobb, hogy végre rájöttem, mennyire szuper dolog gyerekekkel lenni, az egyik lányukkal, aki egy hat éves tündér, minden alakommal játszunk, nagyon élvezem, komolyan totál kikapcsol, mintha én is kicsit újra kislány lennék. Sőt ami még jobb, végre hagyom érvényesülni szegény Balázst is. Én elvonulok a gyerek szobába, nem pedig beszélek össze vissza - Free Balázs!

Közben pont miattuk, remélem én is bele merek vágni a saját projektembe, kicsiben. Úgy tűnik most kapok még hozzá segítséget a munkahelyemen is, meg egy lánytól az ulpánról (Lily), és a tanáromnak is vannak jó ötletei. A múltkor az ulpán után elhívott a tanárom Yaron, meg a barátnője Tom sörözni, egy helyre ahol Tom épp fellépett, mert ő egy itteni underground színész komikus. Szóval egész este dumáltunk, söröztünk, ötleteltünk, ja és mindezt héberül - el sem hiszem, hogy egész este héberül dumáltam áááá!. Közben Yaron elutazott egy hétre Svédországba, Lily még egy hétig még Moszkvában van, de addig is előre láthatóan szerdán leülök egy kolléganőmmel beszélni az önkéntes munka helyemen, aki segít vállalkozás indításban. Meg bejelentkeztem két helyre ahol elvileg segítenek új bevándorlóknak, vállalkozás indításban, sőt adnak mentort is aki segít a kezdetekben. most hívtak, várom a levelüket az időponttal. Ha ez beválik, az pont elég lesz nekem arra, hogy legyen saját pénzem, végre kicsit felnőttnek érezzem magam újra, és ezáltal segíteni is tudok a kis családomnak is. Tudom, hogy mindent megteszek, és rengeteget dolgozom, de van valami agybajom, és ha nincs saját pénzem, amiért én dolgozom meg, akkor kiskorúsítva érzem magam. nem megy nekem ez a First Lady-ség na. 

Munka ügyben voltam egy hete egy interjún is egy nagy szupermarket láncnál is, gondoltam elmegyek pénztárosnak, az interjú fantasztikusan ment, nem izgultam, hiszen ez egy kis szar munka, és ezért folyékonyan gyönyörűen tudtam héberül beszélni, a faszi akivel beszéltem nem akarta elhinni, hogy csak kicsit több mint másfél éve vagyok itt. De közben mindenki akivel beszéltem erről, főleg a főnököm Amy, és Yaron a tanárom, teljesen kiakadtak, hogy na nehogy már oda menjek dolgozni, inkább kitalálnak nekem valamit -  elképesztőek. Yaron meghívott közben egy zárt csoportba a Facebookon, amit a barátai csinálnak, itt osztanak meg egymás közt munka lehetőségeket, illetve keresnek munkát. Sőt az suli második felében szituációs gyakorlatokat csináltunk miattam, ahol állás interjúkat gyakoroltunk. Már meséltem, hogy  a tanárom szuper színészi képességekkel rendelkezik, szóval iszonyú jól tud mindent utánozni. Nekem eljátszotta a totál szétszórt, alapítványi vezetőt, aki 5 másik ember helyett dolgozik, azt se tudja, hova tette épp az önéletrajzom, és már nem is emlékszik, én mire jelentkeztem, tökéletesen élethű volt. Én meg mivel ebben érzem otthon magam, olyan szuperül előadtam magam, hogy megtapsoltak a többiek a szimuláció végén. Najó az Ausztrál lány, aki ez a tipikus amerikai stílusban nyomja - nagymosoly, én vagyok a legjobb, you know - annyit mondott, hogy felejtsem el az olyan szavakat mint: "csak", meg "kicsit". Könnyű azt mondani, kéremszépen én kelet európai, önbizalom hiányos, galuti zsidó lennék. De igazán próbálkozom, és Izrael sokat fejleszt rajtam, meg nem utolsó sorban a szuper terapeutám. Bár továbbra is azt gondolom, itt az emberek nagy része simán elfogyaszt engem reggelire, már az esetek majdnem felében nem hagyom magam, és ez szerintem óriási fejlődés!. 

Éééés dobpergés, végre megérkezett az örökségem, A Könyves Szekrény, ezennel itt van az otthonom, nincs vissza út. Vagyis nyííílván megoldható minden, de nem lehet már csak úgy uk muk fuk elmenni. A könyves szekrény eredetileg a Nagyapámé volt, aki örökölt egy házat, amit eladott és a pénzből megvette Ezt a könyves szekrényt, és rengeteg könyvet. Aztán a szekrény vándorolt, ahogy nagyapám újra és újra házasodott. Közben mikor ő, mint rosszul kommunista, börtönbe került, a szekrény átruházódott a nagymamám előtti feleségre, mert ha az ő tulajdona maradt volna elkobozták volna. Aztán börtönből ki, majd szekrénnyel együtt, az új leendő feleségéhez költözött, aki  a nagymamám. és mikor a nagymamámtól, egy új leendő feleséggel Németországba ment, a szekrény maradt a nagymamámnál. Nagymamám halála után a szekrényt én kaptam meg, így mostantól velem vándorol, először a régi lakásunkba a Székely utcába, majd mikor kijöttünk, átmenetileg apósom őrizte, és most a csodálatos barátainknak köszönhetően, aki kihozták ide az összes cuccukat hajón, konténerben, ez is befért, így mostmár Izraelben Jafoi lakásunkban van. Egy kis szépség hibája van a dolognak, a polc tartó pöckök lemaradtak, szóval nem teljes az öröm, de hamarosan pótoljuk ha apósom megtalálja a házban valahol, vagy elmegyek egy pöcök gyártó kisiparoshoz. Ja tudni kell, hogy ezt a szerkényt egy szuper bútor asztalos csinálta anno, mert teljesen darabjai szedhető, csapolásokkal van megoldva, szóval nagyon egyszerű szállítani, igazi vándor szekrény.

Namost, csak remélem, hogy nagyjából követhetően írtam le, ez a szekrény olyan bonyi, mint a családom, igazi szombólum! Le sem merném írni, néha még én sem tudom ki kicsodám ;)!

És akkor jöjjenek a képek az össze rakásról és a jelenlegi állapotáról:

Hancsi cicánk már elfoglalta a helyét, stílusosan....

És a bolha piacon vett gyönyörű váza is megkapta méltó helyét.

Sőt, a kép a szekrény felett, a Mamánál is mindig ott volt, így most olyan mintha ő is kicsit velünk lenne még.

Össze rakás közben: