A konyhában a helyem

A legutóbbi írásom óta, egy hirtelen fordulattal, új munkahelyem lett. Szóval, az úgy volt, hogy igazából, már kicsit szenvedtem a pénztárban, főleg a műszakok időbeosztása miatt, az esti műszak fél éjfélkor ért véget, a reggeli műszak fél nyolckor kezdődött, ezért aztán állandóan fáradt voltam, senkivel sem találkoztam, és mivel én voltam az aki sose panaszkodik, és halk szavú, én kaptam a legrosszabb beosztásokat. Az utolsó időkben az összes hétvégén dolgoztam – ami ugyan jó pénz, de nekem, van egy fura becsípődésem, hogy inkább a Balázzsal szeretnék lenni, mint plusz pár sékelt keresni óránként, tudom nem vagyok beszámítható. Az utolsó beosztásomat, amikor megkaptam, konkrétan elsírtam magam, mert a teljes Pészachi ünnepeken dolgoznom kellett volna, amikor a Balázsnak végre volt egy csomó szabija. És ekkor csoda történt, egy itteni magyar lány ismerősöm kiírta a Facebookra, hogy szakácsot keres, először nem mertem jelentkezni, gondoltam, ez is biztos, kora reggeltől késő estig, fizikai munka, szar fizetés, de másik oldalon, meg tudtam, hol van ez a kávézó, és milyen emberek dolgoznak ott, és Balázs is unszolt, hogy legalább kérdezzem meg, mik a feltételek. Naszóval írtam egy üzenetet, hogy esteleg érdekel a munka, de mikor kezdődik a műszak, Melinda vissza írt, hogy 7:45, mire én hogy az sajnos nem az igazi, erre válaszolt, hogy van délutáni műszak is, mindent meg lehet beszélni, kérdeztem hány órás egy műszak, mondta, hogy kb 6-7, mennyi az órabér, bőven több mint amit épp keresek. Szóval végül ott álltam, egy tényleg vissza utasíthatatlan ajánlattal, csak épp még valahogy fel kellett mondjak, és itt jöttek a gondok. Elkezdtem utána kérdezni, hogy mégis hogy megy itt, ez, mennyi a felmondási idő, meg ilyenek, majd rájöttem, hogy basszus, nincs is szerződésem, illetve nincs meg nekem, mondanom sem kell, totál pánikba estem. Így aztán másnap bementem dolgozni, és délután hivatalos dolgokra hivatkozva elkértem a szerződésem és mindene egyéb iratomat, megkaptam mindent lefénymásolva. Annyi volt benne, hogy minden a törvények szerint értendő. Másnap bementem, és délután fel is mondtam, mire a főnököm közölte, hogy két hét a felmondási idő – itt sokkot kaptam, mert kb. másnap kellett volna kezdenem az első próba napon – de nem mondtam semmit, azt mondtam rendben van, gondoltam, majd maximum beteget jelentek. DE ekkor elkezdtem után keresni a neten, és láss csodát, megtaláltam a törvényeket angolul, és több portált is ami kivonatozva a fontosabb dolgokat megírta, hogy az első 6 hónap alatti felmondás esetén, minden hónap után egy nap a felmondási idő, nekem a 3 hónap után 3 nap – háháháhá(!). Már csak meg kellett találnom az eredeti héber szöveget, be is írtam több fórumra, hátha valaki tud egy linket dobni, de közben azért én is kerestem, és mire bárkitől választ kaptam volna, meg is találtam. Közben felhívott a héber tanárom is, hogy miben tud segíteni, és mondjam el mi a szitu – teljesen meghatódtam, ez a srác a világ legcukibb embere, mondta, hogy szívesen beszél a főnökömmel is, ha kell, meg elküldi a törvényt, de mivel már megtaláltam erre nem volt szükség. Írtam egy üzenetet a főnökömnek, a törvénnyel, és másnap bementem dolgozni, egész nap, egy szót se szólt, én már a teljes ideg összeomlás szélén remegve dolgoztam, majd mielőtt haza mentem volna lehívott és mondta, hogy teljesen igazam van, 3 nap és ő nem akar engem vissza tartani és csak azért mondta a 2 hete, mert ő így tudta. Majd elmondta, hogy én voltam a legjobb munka erő, és vákuum lesz nélkülem a boltban, és ha kell később munkahelyen referencia, adjam meg a számát bárkinek és sok sikert, ott álltam megszeppenve, teljesen meghatódtam. Másnap minden kollégám oda jött, hogy mennyire fogok hiányozni, egy lány akivel a legjobb kapcsolatom volt, teljesen kiborult, hogy egyedül hagyom, és ezt nem tehetem vele, de persze, sok sikert kíván, meg drukkol nekem. Nem is tudtam, hogy ennyire szerettek, de persze nagyon jól esett. Azért, hogy ne legyen ilyen szép minden, az egyik nagy főnök bejött még az utolsó előtti napomon, és könyörgött, hogy még legalább a pészachot vállaljam be, mert nincs elég emberük, és legyen bennem emberség, vagy fél órán át beszélt nekem, a végére már tényleg nem érzetem magam embernek, olyan lelki zsarolást kaptam, hogy konkrétan egész hátra lévő délután próbáltam össze szedni magam, annyit mondtam neki, át gondolom, de persze tudtam, hogy ez lehetetlen. Másnap szerencsére a főnököm szóba sem hozta a kérdést, csak újra sok sikert kívánt. Az utolsó két napomon amúgy már két helyen dolgoztam, délelőtt pénztár délután konyha, jó fárasztó volt, de éreztem, hogy a helyemen vagyok – mondta is mindig a Balázs, hogy a konyhában a helyem... - és tényleg, lehet, hogy műszak végére mindenem fáj, de minden percét élvezem, ráadásul, lehetek kreatív, lehetnek ötleteim (millió van), nagyon jó fej a társaság, és imádok főzni, sütni, és itt minden sütit mi csinálunk. Eddig főleg délutáni műszakban voltam, ami nagyon kellemes, nincs sok rendelés, de van sok főzés, levesek, sütik, szószok, shaksuka, amiket előre nagy mennyiségeben meg kell csinálni.




A héten főztem egy isteni narancsos-édesburgonya levest, ami bevallom őszintén nekem nem ízlett igazán, és jól el is kámpicsorodtam, hogy pont most rontok el egy levest, mikor én leves bajnok vagyok. Nade aztán bejött a főszakács, neki ízlett, szóval tettem még bele kis csilit, hogy legyen még egy csavar és reménykedtem... Másnap reggel kaptam egy sms-t hogy óriási vagyok ezzel a levessel, mindenki imádja! Majd mikor már én is bent voltam, a főnöknőm jött vissza egy üres leveses tányérral és mesélte, hogy egy nőnek még maradt egy kanál leves a tányérjában, mikor el akarta vinni, erre a nő rácsapott a tányérra, hogy nehogy elvigye, neki még maradt egy pici! Hát ilyenkor érzem, hogy ezért érdemes élnem. Tegnap meg vittem, egy isteni kókuszos-fehér csokis kekszet kóstolóba, mert szeretnének majd kávé mellé kekszeket, annak is óriási sikere volt, ha lett volna bent alapanyag, már süthettem volna nagy mennyiségben.













Öröm, boldogság! És boldogan éltek míg meg nem haltak, meg ilyenek!













That's all folks !





képek a kávézóról:

Az épület amiben van:

Bejárat

Kert:

Belülről:

  

Választások, munka, miegymás

Tudom, elég hallgatag voltam az utóbbi időben, de vagy időm, vagy erőm, vagy ihletem nem volt az íráshoz, de úgy érzem, most már muszáj valamit írnom végre.
Kezdem azzal, hogy kedden választások voltak, és most már én is választhattam, a kis bal liberális lelkemhez legjobban illő Meretz pártra - ez egy kis párt, de nekem annál szimpatikusabb. A szavazás előtti napon, voltam egy fantasztikusan jó kis beszélgetésen, amit a tanárom szervezett, a ynet (az itteni index kb.) egyik újság írójával, aki szépen rendbe szedte a fejünkben a választási, és politikai rendszert a pártok hova tartozását, és a végén röviden elemezte a lehetőségeket. Ezen az estén még mindenki nagyon bizakodó volt, hogy sikerül leváltani Bibit, és végre lesz egy kis balos fordulat Izraelben. Másnap mivel Izraelben a választás napja hivatalosan ünnep nap, a demokrácia ünnepe, és a sábesz miatt, mindig hétköznap van – volt egy csodálatos napunk, szavazásra menet a kedvenc pékségünkben vettünk egy kávét és hozzá isteni szendvicset, majd szavaztunk. Utána egész nap a tengerparton, és a városban sétáltunk, mindenhol rengeteg ember, finomakat ettünk, ittunk, szóval, igazi hedonista napot tartottunk. Találtunk egy szuper macskás éttermet, ahol egy tündéri fekete kiscica meg is talált engem, szóval ebéd közben az ölemben egy cuki macska dorombolt – najó közben átváltott egy idő után követelőző éhező macskává, így az ebédemet valójában kettesben ettük - de hát ez benn van a pakliban, ha az ember macskákkal kokettál. Egy idő után muszáj is volt letennem az ölemből, mert a kis doromboló cuki cicám úgy gondolta, hogy a tányérom, valójában az ő tányérja, és a kis mancsával, megpróbálta ellopni az egyik rántott husimat, de hát én már edzett macska tulaj vagyok, nem lehet csak úgy túl járni az eszemen, szóval onnantól, inkább kis katonákat osztottam le neki (öööö, najó szóval a macska nyert). Aztán este vártuk az eredményeket, az exit poll azt mutatta döntetlen a helyzet, de reggelre nyilvánvaló vált, hogy az exit poll teljesen rossz volt, és Bibi nagyot nyert ezen a választáson is. A Facebook falam egész napi depresszióba süllyedt, minden ismerősöm kiakadt, de komolyan még az utcán is úgy éreztem, valahogy mindenki elvesztette a jókedvét. De Tel Aviv nem tud sokáig búslakodni, itt a napsütés a tengerpart segít bizakodni, és jókedvűnek lenni, de azért a kedvenc aznapi Secret Tel Aviv (fórum) posztom az volt, amit egy lány írt, hogy nem lehetne esetleg Tel Aviv autonóm terület? 

Most viszont, kicsit vissza mennék az időben, ott hagytam valahol abba, hogy épp boltot nyitok, na abból sajnos egyenlőre nem lett siker, ehhez sokkal több ismerősömnek kéne lennie, és sokkal jobb eladónak, meg nyomulónak kéne lennem, és még akkor sem hozna sokáig elég bevételt. Szóóval, elkezdtem decemberben munkát keresni, először dolgoztam két napig egy éjjel nappali üzlet láncnál mint pénztáros, de mivel néha hibásan beszéltem, és tudták, hogy csak két éve vagyok itt, úgy kezeltek, mintha értelmi fogyatékos lennék, ehhez képest valami komoly agybajuk lehetett, mert ketten mutatták meg és javítgatták, hogy pontosan hova és milyen szögben kéne nekem az árakat a termékekre ragasztanom, volt hogy háromszor szedte le a csaj az alig látható kis ragacsot, mert nem volt tökéletes helyen – hát én nem láttam a különbséget, de hát rémesen trehány, és rendetlen voltam mindig is, és még az iskolában is mindig 3-as voltam szorgalomból, mert még csúnyán is írok. Szerencsére ők sem akartak engem, azt mondták, a második, nap, hogy majd hívnak, na azóta is várok... De azért próba szerencse alapon, beadtam az önéletrajzom, egy másik élelmiszer boltba is, amit nagyon szeretek, egy orosz bolt hálózat, kicsit delikatesz jellegű, jó sajtokkal,borokkal kaviárral, és mivel eddig nekem csak jó tapasztalatom volt az oroszokkal, gondoltam belevágok. Másnap fel is hívtak, harmadnap kezdtem is betanulni. A légkör ég és föld, mindenki, jófej és laza volt, naponta tízszer elmondták, hogy ne stresszlejek (hiába mondtam, hogy kelet európai zsidó vagyok, nekem ez kérem alap állapot). Mondjuk ez meg néha a másik véglet, akkora káosz van náha bent, hogy az már nekem is sok tud lenni, az árak nem stimmelnek sokszor, volt egy árufeltöltő srác, aki rendszeresen fordítva írta a számokat, 18 helyett 81 és ilyesmi, nagyon vicces volt, de már sajnos nincs köztünk. Amúgy bírtam a hapsit, nem sokat beszélt, igazi szikár orosz volt, aki úgy nézett ki, mint aki sokat lehetett börtönben, tele volt tetoválva, nem volt már fiatal, de nem lehetett megmondani mennyi idős, nagyon udvarias volt mindig, és bármije volt meg osztotta, szóval azért sajnálom, hogy elment, de nyilván nem lehetett megtartani sem. Amúgy azért is káosz van, mert a új főnök van, és a régiek, nem bírjak az újat, ami nekem tök érthetetlen, mert szerintem egy tündéri ember, és amúgy anno ő is szociális munkás volt. Most beszélgettem is vele arról, hogy mennyire nem izraeli a habitusa, kedves, halk szavú, udvarias, állandóan stresszel, inkább ő is az a tipikus kelet európai. Szóval kiderült, hogy nagymamája, nagyon erős akaratú, holokauszt túlélő volt, aki elég keményen megszabta mindenki életét, és viselkedését, kicsit zsarnoki, és amúgy mondta, hogy neki ez nagyon nehéz, ő mindig megszívja, hogy nem elég izraeli – hét én speciel örülök most ennek, mert nagyon cuki, és jó vele dolgozni.
Amúgy maga a munka persze rém unalmas, és néha utálom, és hétvégén is dolgoznom kell, amit utálok, és van néhány új, fura kolléga, akiket nem tudok hova tenni, és néha úgy érzem, minden nap kicsit sorvad az agyam, de legalább használom a nyelvet, és mivel a bolt, a város egyik legjobb helyén van, nagyon jófej emberekkel tudok beszélgetni kicsit na meg mozizni. Nagyon sok a törzsvevő, akik nagy része hipszter, művész, melegek, leszbikusok, rengeteg őrült, amit én nagyon élvezek. Őrültből van például egy opera énekesnőszerű bolondunk, aki minden dél körül bejön vásárolni, majd előtte meg utána amúgy az utcán szitkozódik de! dalban, mintha egy operát adna elő, egész fantasztikus.
Valamelyik nap, egy iszonyúan cuki (meleg) pár jött be, annyira szerelmesek voltak, hogy a kisugárzásuktól, még a bolt is rózsaszín lett egy időre, azt hiszem tíz másodpercig bírták ki csókolózás nélkül, a legcukibb pár voltak akiket valaha láttam, írtam is közben a Balázsnak a telefonon, hogy mennyire szeretem, teljesen szerelemes hangulatom lett tőlük, és mellesleg akkora szabadságot éreztem, hogy igazából senkinek sem számít hogy a cuki pár fiúkból, vagy lányokból áll e össze, a lényeg a sugárzó szerelem, ezért imádom ezt a várost.

Ha a ruha bolt nem is jött be, a lakás kis szobáját most néha kiadjuk, egy egy napra, így jött hozzánk, egy hétre egy nagyon cuki magyar lány Svájcból, nagyon jó volt neki megmutatni a várost, iszonyú lelkes volt mindenre, találtam neki balett előadást is,a mire sajnos csak egy jegy volt már, pedig elvileg ketten mentünk volna, de amúgy közben nagyon beteg lettem, másnapra teljesen elment a hangom, és két hétig kisebb nagyobb szünetekkel folyamatosan beteg volt. A svájci lány után végre meglátogatott egyik legjobb barátnőm Márti a barátnőjével, rengeteget mászkáltunk, mindent megnéztünk amit ilyen rövid alatt lehetett, buliztunk purim partin, majd a szombati Jeruzsálemi séta után (ahol mellesleg fantasztikusat ettünk egy örmény étteremben)  este mentünk a zombie walking-ra, ahol rengeteg ember zombinak öltözve végig vonul a város közepén. Még mindig ez a kedvenc ünnepem Izraelben. Sajnos az az egy hét túl gyorsan elment, annyira szuper jó volt.

Az önkéntes munkámat, ha nem is ugyan azzal az intenzitással, de folytatom, és iszonyú büszke vagyok, hogy sikerült megnyerni azt a pályázatot amit én találtam, és írtam meg, egy arab-drúz-beduin női menedék ház létre hozására. Ezen kívül amikor időm van, tovább folytatom a szervezet reklámozást, a Facebookon. Sikerült addig eljutnom, hogy csak 5 napot dolgozom egy héten a boltban, és akkor fixen egy napot tudok önkénteskedni, mert ez az amit hosszú távon szeretnék csinálni, nyílván nem önkéntesen a jövőben.

Áprilisban végre újra kezdem/folytatom a héber nyelv tanulást, mert azt sajnos szeptemberben abba hagytam. Mondjuk majdnem úgy jártam mint nyuszika a porszívóval. Nézegettem, hogy mikor lesznek új csoportok a tanáromnál, mikor is észrevettem az árakat, hihetetlenül össze omlottam, és kiakadtam, és tervezgettem, hogy hogy be fogok olvasni neki, hogy hogy lehet ilyen rövid időn belül ekkora a változás, és ennyi pénzt sehogy sem tudok elő teremteni. Aztán írtam neki más miatt, és megírtam neki finoman, hogy szeretnék tovább tanulni, és lesz e nekem való csoport, és hogy mellesleg kicsit sokkos állapotba kerültem az áraktól. Vissza írt, hogy lesz csoport, és hogy hiányoztam neki, és ne aggódjak, régi diákoknak más az ár, és amúgy is persze mindent meg lehet beszélni, ne emiatt ne tanuljak már tovább. Én meg hetekig őrjöngtem, és bosszankodtam magamban, jellemző. Szóval áprilisban kezdek újra, egy reggeli intenzív csoportban, juhúúúúú.